Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Audi Hungaria Motor Kft. V8-as motor sorozatgyártás - Második nap

2013.05.07. 21:15 Balazs Reiser

A mai napon is rengeteg új információval ismerkedtem meg. A nap eleje hasonlóan indult mint tegnap. Kértem egy látogatói kártyát. Bementem a G20-as épület V8-as szekcióba. Ott találkoztam Tibivel aki a szokásos napi értekezlettel kezdett. Ezen beszélik meg az irodába a munkatársai, hogy mivel is foglalkoznak ezen a napon és mi volt ezelőtt. Ezek után nekikezd a tegnapról fennmaradt projekteknek és elolvassa az újabb e-maileket, hogy miféle panasz érkezett. Volna még egy dolog amit szeretnék korrigálni. Előző bejegyzésemben azt írtam, hogy "fő feladata azonban azokra a motorokra irányul melyekbe már belekerült a motor" ami egy elég értelmetlen mondat. Úgy néz ki elég fáradt lehettem. Szóval valójában azokkal a motorokkal foglalkozik melyekkel az autóba beszereléskor probléma merült fel. Sok száz motor után előfordul, hogy egy-egy hiba csak akkor derül ki, mikor kikerül a gyárból és belekerül az autóba pár országgal arrébb. Egy V8-as motor nagyon bonyolult. Közel 2000-et is meghaladhatja az alkatrészek száma. Itt Győrben a gyár ezekhez a motorokhoz alig készít maga alkatrészt. A nagyobb részét beszállítóktól vásárolják. Így előfordul hogy egyes darabok hibásan érkeznek. Egy motornál a leggyakoribb hiba a tömítetlenség. Más néven valahol, valamiféle repedés található vagy valamilyen érintkezési probléma merül fel.

A mai nap Tibi már komolyabb feladatot is bízott rám. El kellett vinnem egy vízpumpát a mérőlaborba és elmagyaráznom, hogy mit és és miért kell lemérni. Kicsit izgultam főleg mivel másik gyárépületben volt a labor és még csak egyszer voltam ott. Szerencsére persze odataláltam és meg is értették, hogy mit magyarázok nekik.

Ezenkívül ma intéztek nekem egy gyárlátogatást déltől. Csatlakoztam egy velem egykorú iskoláscsapathoz és kis headsettel a fülembe végigmentünk a gyár egyes részein. Nagyon izgalmas volt. A motorgyártási részleget ugyan már ismertem, de az autógyári szekciót nem. Hihetetlenül látványos volt. Rengeteg Audi TT csillogva - villogva mindenfelé. Hol felemelik őket a gyártósoron hogy a munkások alá férkőzhessenek hol meg a földi magasságokba helyezték bele a különböző alkatrészeket. Gyönyörű autók. És persze mikor lekerülnek a gyártósorról akkor egy munkás beleül és már ki is gurul vele a raktárba. Elég maradandó élmény. Ezen a részlegen találkoztam C'monnal aki a TT-k végső tesztelésénél követ valakit. Elég jól megy a sora mert be is ülhet a kocsikba. (Nyugalom nem a volán mögé mert akkor asszem baj lenne). Amúgy azt üzeni hogy a bácsi akinél lakik soha életében nem hallott még az internetről vagy miről. Így sajnos nem tud napi bejegyzéseket írni.

A holnapi nap tovább követem Szabó urat. Majd késő délután hazautazom Pilisborosjenőre, mivel csütörtökön érettségizem. Így 9.én nem írok posztot, de 10.én ismét leutazom ide Győrbe. Holnapra megpróbálok fényképezni párat, de elvileg nem szabad fényképet készítenem a gyár területén. Sziasztok!

 

Szólj hozzá!

Címkék: Műszaki

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr485286872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása