Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Csend, adás!

2013.05.07. 23:16 Paskuj Panna

Volt egy cikk talán a filmvilag.hu-n, ami a következő mondattal indított: „Gyártásvezetőnek egy gyerek sem készül.”. De utána jött a lényeg: Már csak azért sem, mert nem tudja, mi az. És pontosan ez az, ami az én érdeklődésemet felkeltette ez iránt a szakma iránt. Mindig gondolkodtam a filmek stáblistájának hallgatása/olvasása közben, hogy mi a fene is lehet az a gyártásvezető, ám igazán komolyan az utóbbi fél évben kezdett érdekelni. A témahét kezdetére úgy viszonylagosan meg is tudtam, de a színe-javát csak ez a pár nap fogja hozzáadni.

Elméletben egy gyártásvezetőt illetve egy műsorszerkesztőt terveztem követni, a gyakorlatban ebből egy egész stáb lett, megosztott figyeléssel. A fogadó helyszínem a Mátrix&Summa Produkciós Iroda Ridikül című női intellektuális talkshow Jakupcsek Gabriellával, illetve az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap), Magyar Televízió illetve 7-es stúdió (csak, hogy egészen pontosak legyünk). Két napot töltöttem el itt, 8-20 óráig, azaz 12 órás műszakban. A kontaktom a műsorszerkesztő Szabó Judit, akivel már múlt héten felvettem a kapcsolatot, ő megírta hova, mikor, hányra menjek, és elküldte a felvételi terveket is. Eszerint negyed 9-re kellett a Kunigunda úton, a B épület bejáratánál lennem. Itt kaptam egy vendég belépő kártyát, amivel az épületen belül, és a stúdiók között közlekedhettem.mtva5.jpg

Sikerként könyveltem el, hogy elsőre odataláltam a jó épülethez, és stílusosan kettő, a három gyártásvezetőből fogadott. Épület bejárással, millióegy bemutatkozással kezdődött a nap. Míg Judit megérkezett Szabó Gábor gyártásvezetővel beszélgettem, akivel terveim szerint a hét során még többször is fogok találkozni. Ő elkezdett mesélni arról, hogy pontosan mit is csinál, mint egy gyártásvezető. Ezt azért is leírom most, hogy azok, akik szintén nem tudnak/tudtak eddig a szakmáról megtudják.
A gyártásvezető az, aki az egész forgatást megszervezi. Kiválasztja, majd lefoglalja a helyszínt, összeválogatja a stábot, castingolja a szereplőket/statisztákat, megbeszéli velük a forgatásokat, fogadja őket a helyszínen, szerződést köt velük, megírják a számlát, majd ki is fizeti őket, kapcsolatot tart a stáb összes tagjával, informálja őket a teendőkről, és végig kíséri a forgatás menetét. Gyakorlatilag ő felel minden szervezésért. Ami nagyon tetszett, hogy Gábor már több mint 40 éve van a szakmában, de elmondása szerint nem volt két ugyanolyan napja.
Röviden ezt csinálja. Később Judit is megérkezett, neki segítettem felragasztani Jakupcsek Gabi súgólapjait és közben ő is mesélt a munkájáról.

A két forgatási napon 3-3 adást vettek fel.

Hétfőn:
Ami legjobban idegesíti a nőket
A divat és a nők…
Köszönöm, most már jól vagyok (avagy meggyógyult rákos emberek)

Kedden:
Szeretlek Balaton
Túlsúlyos a gyermekem, mit tegyek?
Egy gyerek, két gyerek, sok gyerek (kiscsalád, nagycsalád?)

A dolog úgy nézett ki, hogy engem először körbevittek a stúdióban, jól megnéztem a díszlet összes zeg-zugát, technikai berendezéseit, és kigondoltam honnan akarom nézni a forgatást. Némi járkálást közben nekem engedélyeztek, nem túl sokat mert az is zavaró külső hang, bármilyen őzléptekkel közlekedtem is. Néztem pár operatőr mögül (2/6), a statiszták mellől, és a férfi vendég belépési helyétől.
Egy felvétel a következőképpen nézett ki: az elején bejött a Warm-Up ember, aki a közönséggel dolgozik, magyarul ő a „tapsoltató”. Felhergelte kicsit a statisztákat, felvették a vágóképeket (taps, komoly nézés, mosolygás, nevetés stb.), majd a smink korrekciók után bejött Jakupcsek Gabi és a három női vendég. Beállították a mikroportokat, Gabi fülében beállították a súgót (ami néha eltartott egy jó ideig), beálltak felvételhez és forgott. A férfi mindig meglepetés vendég, ő a felvétel idő nagyjából háromnegyedénél jön be. A munkát egy technikai hiba, és egy eltévedt klímás szakította csak meg, egyébként egybe ment az egész.
Mivel ez a 7-es stúdió régen garázs volt, nem tartozik hangosító-világosító-felvételvezető stúdió hozzá, ennek a szerepét az épület előtt egy mtva-s kocsi tölti be. Ide csak ma, kedden mentem be az egyik rész felvételére. Teljesen más, mint bentről, mivel itt lehet beszélni (és beszélnek is) és mivel a sok főfejes van ott, nagyon vidám a hangulat.

Sok bizarr dolog megfogalmazódott bennem a forgatás során, amin alapjáraton az ember nem biztos, hogy elgondolkozik. Az első az volt, amikor forogtak a statiszták jelenetei, hogy mennyire másképpen tapsolnak. Furcsa, de így van! Mindenki máshogyan tapsol, ki viccesebben, ki szerencsétlenebbül, ki energikusabban, ki visszafogottan. Ezen jót szórakoztam! A másik a divatos adás forgatása előtt volt. Tervek szerinte bevittek volna meztelen próbababákat és a vendégek ott öltöztették volna fel őket. Erre (férfi) statisztákat kértek fel. Már a próbálásnál befuccsolt a dolog, amikor ketten nem tudtak felemelni egy babát úgy, hogy a talpa, haja, karja, lába, teste egybe maradjon. Maga a gondolat, hogy egy élettelen meztelen női test, amivel két férfi küszködik… Szóval végül nem vitték fel előre, hanem a kamerák mögött öltöztették fel őket a stábból. De annál a résznél én teljesen kikapcsoltam magamat a műsorból és csak az öltöztetést figyeltem, jó sokat mosolyogtam rajta!

mtva.jpg

A részek között mindig másfél órás szünetek voltak. Hétfőn még az épületben járkáltam, faggattam a munkájáról azt, akivel találkoztam, ismerkedtem, beszélgettem. Kedden úgy döntöttem felfedezem az MTVA főépületét, ami nem kis vállalkozás volt. Ismét stílusosan elsőre belefutottam a gyártásvezetők irodájába, ám előtte még találkoztam régi jó ismerősömmel, Halász Gábor operatőrrel, akivel volt lehetőségem együtt dolgozni (nem is egyszer). Szóval bejártam mind a négy és fél emeletet, elolvastam az összes névtáblát, ahova lehetett bekukkantottam és ahol lehetett beszélgetésbe elegyedtem.
Ami már az elejétől fogva nagyon meglepett az az, hogy bár ez egy istenesen nagy intézmény, ennek ellenére is mindenki köszön mindenkinek. Ezek után nem hangozhat olyan meglepően, hogy a büféstől kezdve a hírszerkesztőség igazgatóján keresztül, az utcai őrig mindenki köszönt nekem (persze én is nekik). De elsőre mégis furcsa volt. És, bár én előszeretettel tegezek le mindenkit, most visszafogtam magam, de kiderült, hogy mindenki tegez mindenkit, amitől nagyon megkönnyebbültem.
A fogadtatásom nagyon jó volt, sokkal barátságosabbnak és érdeklődőbbnek éreztem mindenkit, mint a projektévben. Lépten-nyomon érdeklődtek, hogy milyen gyakornok is vagyok én vagy, hogy pontosan mit is csinálok én a stábban, amin mindig jót mosolyogtam. Mindenki szívesen ajánlkozott, hogy mesél nekem és bármi kérdésem van, nyugodtan forduljak hozzájuk, és sok jó tanáccsal elláttak így előre az életben. Nagyon éreztem mindenkin, hogy értékeli és örül neki, hogy én az ő szakmájuk után érdeklődöm és mintha megtiszteltetésnek és kitüntetésnek vették volna, hogy egy kis „gyakornok” őket figyeli meg. Már már megható volt ezt látni rajtuk.
Egy csodálatosan jól együttműködő és szerető stáb mindennapjaiba csöppentem bele, akik mindamellett, hogy minőségi munkát végeznek, még jól is érzik magukat a szakmájukban, hiszen láthatóan mindenki szereti azt, amit csinál. A viszonyok mindamellett, hogy kollegiálisak, barátiak is.

mtva4.jpg

A forgatások ma lezárultak, nézni szerintem fárasztóbb volt, mint benne dolgozni. Ám holnap megyek, szerkesztőségi megbeszélésre, pénteken pedig Szabó Gáborral és a többi gyártásvezetővel töltöm a napot, akik materiális szinten is megmutatják nekem a munkájukat. Már várom!

 

Szólj hozzá!

Címkék: Média

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr245287221

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.