Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

„10 millió 10 perc alatt”

2013.05.08. 21:13 Szolga Dániel

A mai napot a Budapest Bank központi épületében, Kardos Zsolt (aki a Budapest Bank beszerezési és ingatlangazdálkodási osztályának vezetője) árnyékaként töltöttem el. 9 órára érkeztem a helyszínre, amely egy 8 emeletes, mintegy 1500 főnek munkahelyéül szolgáló épület. A portán alig egy perc alatt sikerült hozzájutnom a vendég kártyámhoz.

fotó.JPG

Ezután Zsolt hatodik emeleti pénzügyi igazgatóságon lévő irodájába mentünk. Itt egy rövid ismertetés során megtudtam, hogy a banki dolgozók hogyan is tevékenykednek nap, mint nap. Hogyan kommunikálnak, milyen feladatokat, milyen sorrendben végeznek el. Ahogy a mondás tartja – „Az idő pénz” – itt is nagy hangsúlyt fektetnek a megfelelő időbeosztásra, hiszen a számtalan tennivalót csak így lehetséges elvégezni. Egy nagyon komoly, összetett közös naptára van mindenkinek, melyben meg tudják nézni, hogy ki (vagy mi, azaz melyik konferenciaterem, iroda) mettől-meddig van elfoglalva, és így, ennek tudatában tudnak szervezkedni, pld.: meetinget megbeszélni egy konferenciaterembe.

 Miután elmentünk ebédelni, nagyjából egy 20 perces telefonos konferencián vettem részt. Itt többek között volt résztvevő: Németországból, Hollandiából, Lengyelországból. A konferencia nyelve az angol volt, és mivel egyik résztvevőnek sem az anyanyelve volt, könnyedén megértettem őket. A beszélgetés témája egy Powerpoint bemutató elkészítése volt.

A nap utolsó szakaszában számlák átnézését és jóváhagyását figyelhettem meg. Ez mind elektronikusan zajlott. Körülbelül 10 millió Forintnyi összeg került jóváhagyásra. Ennek során vettem észre igazán, hogy, a környezetvédelemre, arra, hogy minden „zöld” legyen milyen sok pénz is megy el. Megjegyezném még, hogy a toaletten található „lehúzógombból” kettő is volt, egyikre az volt írva, hogy 3 liter ivóvíz, a másikra, pedig az, hogy 6 liter ivóvíz. Ezek után Zsolttal megbeszéltük a következő napi programot és hazamentem.

Szólj hozzá!

Címkék: Gazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr125290124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.