Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Hold utcai piacon

2013.05.09. 23:19 tari dori

Ma egykor bementem a SonkaArcokba, hogy találkozzak Tamással. A találkozót délre beszéltük meg de kiderült, hogy csúszás va így átraktuk egyre. Egykor megérkeztem, találkoztam is Tamással, aki mondta, hogy üljek le és mindjárt jön. (Az a mindjárt egy órát jelentett) Addig ültem és néztem, ahogy szenvednek a pincérek és szakácsok, mert elfogytak a tiszta tányérok, de a megremdelések száma nőtt. Aztán végre sikerült beszélnem Tamással, megbeszéltük, higy fél 4-re odamegyek a Hold utcai piacra és segítek a helyszín berendezésében. Még az ételek listáját is rámbízta, hogy vigyem a piacra. 

Fél 4kor a Hold utcában voltam, de a piacot nem találtam. A telefont természetesen senki nem vette fel, de sikerült megtalálnom a piacot, ahol ott volt Erika, a designer lány. Megkérdeztem kb 15ször, hogy mit tudok segíteni, de a válasz mindig az volt, hogy nem tudja, mert még azt sem tudja, hogy mi hova fog menni. Aztán úgy döntöttem, ha nem kell segítenem beszélgetek. Megtudtam, hogy a SonkaArcoknak ugyan az a tulaja, mint a ZP-nek. Végül beszélgetés közben én is beszálltam és segítettem a berendezésben. Egyre több ember és bútor érkezett, és kicsit kezdtem úgy érezni, hogy túl sok dolgot akarnak bezsufopni a kis terembe. De a végeredmény nagyon jó lett. Kb 8-ig voltam ott, de a többiek még maradtak, mert nem végeztek teljesen.

Szólj hozzá!

Címkék: Vendéglátás

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr555292157

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.