Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Audi Hungaria Motor Kft. V8-as motor sorozatgyártás - Negyedik nap

2013.05.10. 20:43 Balazs Reiser

Mint ahogy azt az előbbiekben olvashattátok én az Audi gyárban a V8-as motorrészlegen követtem Szabó Tibort. Csütörtökön érettségi után visszautaztam Győrre egy utolsó napra.

Mint ahogy minden reggel most is 8 órára mentem be. Kértem egy látogatói kártyát és átsétáltam a gyár másik szegletébe. Boldogan ültem oda Tibi mellé és érdeklődtem a kihagyott nap eseményeiről. Részt vettem a szokásos reggeli megbeszélésen majd belevágtunk a munkába. Voltam a gyártósoron egy bizonyos lemezt keresni meg ehhez hasonló dolgokkal segédkeztem az árnyékvetőmnek. Egészen fél 10-ig. Amikortól ugyanis a részlegen dolgozó elég vasmarkú vezető megtalált magának és így szólt hozzám: "Árnyék! Mit csinálsz most?" Mosollyal az arcomon válaszoltam hogy miként segédkezek Tibinek. Ekkor elmosolyodott és azt felelte, hogy tud nekem egy remek munkát. Kicsit tartva a dologtól,  de segítőkész elhatározásokkal követtem Palit aki leültetett egy számítógép elé egy nyomtatványt adott a kezembe. Megmutatott egy táblázatot a gépen melyen az alkalmazottak nevei és azonosító számaik voltak felsorolva. A feladatom nem volt más mint hogy egy már előre megírt munkaköri leírásba átmásoljam a nevüket és a számukat. És mindegyikük számára kinyomtassam a sajátját. Első pillanatban bosszankodtam hogy itt fogok ülni a gép előtt vagy egy órát mivel 60 darab név volt felsorolva. Ám a második pillanatban felcsillant a szemem. Rájöttem, hogy használhatom AZT! Nagyon boldog lettem és éreztem, hogy megérte István informatika óráin figyelnem. Végre hasznot hoz az a sok info érettségi feladat. Hiszen ez egy tökéletes KÖRLEVÉL! Nagy boldogan vállaltam el a feladatot mivel tudtam hogy 5 percnél nem fog többet igénybe venni. Pontosabban akkor még úgy gondoltam. Ám hamarosan elborított a borzadalom és elkezdtem ráncolni a homlokom. Majd szó szerint ideges lettem és megfájdult a fejem. A dokumentum le volt védetve. Nem lehetett kijelölni a szövegeket, beleírni vagy bármilyen formázási folyamatot véghezvinni. Semmi mást nem lehetett mint két fülecskébe bepötyögni vagy bemásolni a neveket és az azonosítókat. Így lett a sorozatgyártási folyamatokat elemző Balázsból, Egész nap a gép előtt billentyűket püfölő Balázs. A továbbiakban kaptam még 130 nevet és két különböző kitöltőlapot. Az egész folyamatot 3 ÉS FÉL ÓRÁN ÁT csináltam. Igazából két részletben, de ez nagyon betett. Hogy EGY ILYEN HELYEN egy ilyen baromsággal ennyit kell dolgozni. Mindegy milyen ügyes vagy, mennyire vagy jártas az informatika terén. Így is úgy is el kell hogy bíbelődj a dologgal.

A napomat azért mégis feldobta a szünetemben lévő 1 óra beszélgetésem amit András szervezett nekem egy az Audinál dolgozó mechatronikai mérnökkel. Ebbe az irányba szeretnék elindulni és Nándinak köszönhetően ez még jobban ezt a célt szeretném tartani magam előtt. Mesélt az egyetemről meg az elhelyezkedésről. Arról is mondott nekem egypár szót hogy miben is jobb ez mint egy villamos vagy gépész mérnök. Nem pont hogy miben jobb, hanem hogy miben más és milyen előnyei van velük szemben. Nagyon érdekes volt. Továbbra is nagy jövőt látok ebben az ágban. Később megmutatta, hogy hogyan is működnek a szenzorok a gyártósoron és milyen vészintézkedéseket hoztak a pontos munka érdekében. Nagyon modern a rendszer. Mindenképpen ezt az egy órát emelném ki a napomból. Jó lett volna több időt is beszélni Nándival de sajnos mennie kellett.

Összefoglalva a hetemet az Audinál nagyon elégedett vagyok. Megismerkedhettem egy ilyen hatalmas és csúcsmodern gyárral és a benne zajló élettel. Rengeteg tapasztalattal és tudással megtelve térek haza. Örülök hogy itt tölthettem ezt a négy napot. Sosem fogom elfelejteni!

Szólj hozzá!

Címkék: Műszaki

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr705294233

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása