Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Egy reggeli rádióműsor

2013.05.10. 19:44 Balogh Ákos

Csütörtök reggel volt szerencsém bepillantást nyerni egy reggeli rádióműsorba. A reggeli adások több szempontból is macerásabbak, például reggel hétkor kezdődnek (így rohadt korán kell kelni) valamint az álmosság tetejébe rengeteg zene, bejátszás és telefonhívás szakítja meg a beszélgetéseket. Persze éppen ezért jók a reggeli műsorok mert sok minden történik bennük, én is ezért élveztem a lebonyolításukat. Hét óra előtt egy kicsivel érkeztem és nem sokkal utánam megjött a műsorvezető is két vendégével. Nagyon jópofa műsort raktak össze (ez a Mentatea nevezetű műsor). Az ügyeletek technikus Marci és a műsorvezető Andor szemmel láthatólag már elég régóta dolgoztak együtt és jó barátok is így folyamatosan hülyéskedtek a műsor alatt. Mindig is valahogy így képzeltem el a kötetlenebb röhögős reggeli műsorokat. Kilenctől volt pár óra üres járat majd kicsit később még egy élő adás aminek a lebonyolítása után már elmentem. Ez volt az egyik legérdekesebb és legpörgősebb adás amin részt vettem. 

Szólj hozzá!

Címkék: Média

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr535294046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.