Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Téged is megáldott az ég, színész akarsz lenni?

2013.05.13. 22:24 Fodor Fanni

Ez volt az egyik első kérdése Péternek, mikor először beszéltünk. Akkor azt mondtam, igen szeretnék, most is ezt válaszolnám, nem változott a véleményem, sőt a hét során csak erősödött bennem, és úgy érzem, ezt akarom csinálni!
Azt hiszem, kijelenthetem, hogy ez volt az eddigi legjobb témahetem az AKGs pályafutásom alatt, pedig a többire még rosszindulattal se lehet azt mondani, hogy nem lett volna jó. Nagyon szerencsés vagyok, hogy ilyen közegbe csöppentem, amit először is Baranyai Istvánnak szeretnék megköszönni, aki a kezdeti kapcsolatszerzésben segített, majd Seres Tamásnak, aki ezt az egészet elintézte nekem (azért kíváncsi lennék, hogy ő mivel foglalkozik, kár hogy ilyen rövid ez a hét).
De a legnagyobb köszönet Scherer Péternek jár, aki megengedte, hogy az árnyéka lehessek és mindenhova kövessem. Valamint Kovács Krisztiánnak, aki az előadások mellett a filmforgatására is elvitt. És Gyulay Eszternek, aki lehetővé tette, hogy ezt a sok darabot lássam.

Eljött a hét vége, de számomra szerencsére még közel sem fejeződött be. Annak ellenére, hogy Pepe a hét elején azt mondta, hogy ez pont egy laza hete, úgy érzem kifejezetten eseménydúsan telt.
Nagyon sok élménnyel gyarapodtam, sok mindent megtudhattam a színészek világáról, rengeteg anekdotát meséltek a színházi próbákról, filmforgatásokról, színészekről. Láttam előadás előtti próbákat, készülődést és kész darabokat, melyeket csak ajánlani tudok mindenkinek. Valamint tucatnyi könyvet, filmet és színdarabot javasoltak, melyeket el kell olvasnom/meg kell néznem!
Sajnos a kis színházak, társulatok élete nem könnyű manapság, kevesen ismerik őket, annak ellenére mennyire jók, remélem ezek után lesznek egy páran, akik kedvet kapnak az ő darabjaik megtekintéséhez is.

A hét nekem hivatalosan, vasárnap este zárult a Szkénében, ahol megnéztem Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé című komédiáját, Kovács Krisztián, Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László és Horváth Lajos Ottó szereplésével. Parti Nagy Lajos külön nekik írta a darabot, a szereplőket is a beceneveikből alakította ki. A darab rendkívül jó volt, úgy érzem méltó befejezése lett a hetemnek.


Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr185299101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.