Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások


Árnyékolás a Vígszínházban

2013.05.09. 00:44 Csengeli

Azt hiszem, hogy az én árnyékkodásom kicsit rendhagyó ezen a héten, mert egyszerre több mindenkit követek, de tulajdonképpen nem tudom pontosan, hogy kit.

Eredetileg a Madách színházba mentem volna, de az utolsó pillanatban visszamondták. Úgyhogy az én vasárnap, hétfőm és még a keddem is azzal telt, hogy találjak valakit, akit követhetek. Azért ez is izgalmas feladatnak bizonyult, csak sajnos nem igazán sikerült megoldani...de hogy mégse otthon üljek végig, Annával megbeszéltem, hogy együtt követem vele Hegyi Barbarát, balsorsszerű helyzetemre való tekintettel. Úgyhogy hétfőn reggel hivatalos voltam a pesti színházba, a Sógornők című darab próbájára, amit Hegedűs D. Géza rendez. A próba viszonylag hosszú volt, de nagyon jó hangulatban telt. Utána rögtön szaladtunk a tv stúdióba, ahol Szilly Nóra készített egy fél órás interjút Barbarával. Ez nagyon érdekes volt, mert egyrészt csomó mindent megtudtunk róla (olyan kérdések is elhangzottak, amik nekem eszembe sem jutottak, hogy megkérdezhetném) és közben még azt is láttuk, hogyan veszik fel az anyagot a stúdióban, hogyan programozzák a hátteret, milyen kameraállások vannak, stb. Este pedig megnéztük az Átutazók című előadást, ami egy nagyon különleges darab, mozaikszerűen kis jelenetek vannak benne, és a nézőnek kell összeraknia magában a képet. Mikor vége lett a darabnak, bemehettünk az öltözőkhöz, ahol még Törőcsik Marival is találkoztunk, naigen, egy kicsit forgott velem a világ…

Kedden fél háromkor találkoztunk az AKG előtt, onnan a raktár utcai filmstúdióba mentünk, ahol Barbara főzőműsorához kellett alávenni hangot. Ja és itt volt az, hogy találkoztunk Marcival, mert ő meg valami vágómunkát tanulmányozott nagyon bőszen :D Szavamra, volt nagy ujjongás! Késő délután aztán a Vígszínházba mentünk megnézni egy próbát, ahol kiderült számunkra, hogy még a próbalátogatásra is íratlan szabályok vannak. Mert persze Annával -az üres nézőtér láttán teljes győzelmi mámorban égve- beültünk legeslegeslegközépre, és nagyon örültünk a fejünknek. Öt perc után aztán Barbara megérkezett, és türelmesen elmagyarázta, hogy pont a rendező helyén ülünk, és ez kicsit sem ajánlott, mondhatni tilos. Game Over. Kisunnyogtunk gyorsan a sor szélére és egészen a hangpróbáig ott is maradtunk, aztán persze ki kellett mennünk, mert már jött a közönség. Aznap A Lovakat Lelövik Ugye? zenés darabot játszották Eszenyi Enikő rendezésében. Annak ellenére hogy a színészek lényegében az egész előadást végigtáncolták, nyomasztó volt, és elég nagy hatással is volt rám. A legjobban az az erős kontraszt fogott meg benne, ami a könnyed rockis számok és a történet, a mondanivaló között volt, ettől vált az egész nekem olyan drámaivá. A taps után aztán megint az öltözőkhöz mentünk. Egyébként a legnagyobb élményt pont ez jelentette számomra, hogy minden előadás után tudtam beszélgetni a darabról Barbarával. Neki annyi jó gondolata van, sokat lehet tőle tanulni, anekdotákat mesél és egyáltalán érdekes egy színész szempontjából látni a figurákat, a cselekményt. Neki köszönhetem azt is, hogy Péter Katával találkozhattam, aki szintén a vígben játszik, és aki nagyon segítőkész volt mindenben. És örömmel jelentem: csütörtöktől hivatalosan is őt követem majd.

A mai nap (azaz szerdán) itthon voltam, úgyhogy sok érdekesről nem tudok beszámolni. Az első gondolatok azonban megfogalmazódtak a fejemben. Például az, hogy egy színész életében sosincs megállás, állandó a pergés. Egyelőre el se tudom képzelni, milyen lehet hétvégék, pihenőnapok, szünetek nélkül létezni. Óriási elhivatottság kell hozzá, az biztos. Barbara a legjobb példa erre, ő minden napját 5000 wattos energiabombaként csinálja végig, egyfolytában mosolyog, és látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

DJ/dobos kovetes 2. es 3. nap

2013.05.08. 21:22 Lambert Fernando

Nincsenek ekezetes betuk a billentyuzetemen es ezert elore is bocsanatot kerek, ha nehez elolvasni ebbol kifolyolag

A tegnapi napon a kedves "kovettettetom" elmagyarazta, hogy, hogy is kezdett el DJ-skedni valamint hogyan jutott el a meglevo poziciojaba. Nagy merteku belatast nyertem beszelgetesunk soran egy DJ eletebe es kotelessegeinek megismeresebe. A kulfoldi es belfoldi koncertjeinek a lebonyolitasanak menetenek teren is felvilagositott, hogy, hogy s mikent mukodnek az ilyesfele fellepesek es ezeknek anyagi lebonyolitasainak meneterol is beszelt egy keveset. Az egesz zene "biznisz"rol is nagyon sokat megtudtam mivel, hogy kiderult hogy egy egeszen sikeres bandanak a dobosa, melynek nevere sajnos nem emlekszem. Meg nagyon sok zenei elettel es palyaval kapcsolatos kissebb eszrevetelt, velemenyt es megjegyzest is hozzafuzott a hosszadalmas beszelgetesunkhoz de reszletekbe inkabb nem fullasztom bele a kedves olvasot. Eppen egy uj "kissebb" albumnak a megcsinalasaba kezdett (ezt is felkeresre) es ezert mai napon "egesz nap" penzugyi ugyekkel foglalkozott es ezert mondta, hogy ma inkabb ne kovessem mivel, hogy ez sok ide oda rohangalassal jar es annyira nem erdekes. (Penzugyi ugyek alatt azt erti, hogy pl.: elintezi, hogy amikor letoltik az albumat akkor egy megadott bankzamlara menjen es ezt a bankszamlat ma csinalja meg). Ezert ma ithon maradtam es a korabbiakban tanultakat dolgoztam fel magamban.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

harmadik nap,szerda,kedd

2013.05.08. 16:17 emma.krasznahorkai

ma fél óra csúszással kezdtem,mert muszáj volt szerveznem a TETT-programot (tudom,hogy sokan olvassák ezt a blogot,szóval azért reklámozom: a tett=társaság egy tudatos társadalomért,a 16 középiskolás alapította,akik ott voltak a parlamentnél,és lényegében a passzív,információhiányos fiatalokat szeretnénk tájékoztatni,aktivizálni,és magunkat is képezni közben)

szóval aztán folytattam a rajzolást,animáltam tovább a rókámat,amire már nagyon ráközelítettem,holnap kinyitja a szemét (4 másodperc 14 tizedmásodperc kész van belőle) kábé 10 másodpercesre terveztem,lesz alatta zene is (már az is megvan,egy olyan klasszikus zenei darab,amit egy használt lap topon találtam,évek óta az egyik kedvencem,de nem tudom,hogy ki az előadó,vagy mi a darab címe).

ezután átjöttem a kedd stúdió boltrészlegébe, ami nagyon szép, és a lányok is nagyon kedvesek, és itt írom a blogot,és a dvd-dobozokra a "korhatár nélkül megtekinthető" matricát ragasztom fel. az idő szép. a kedvem jó.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

2.nap,2.Gyáva

2013.05.08. 00:26 Fodor Fanni

A mai nap kipihenhettem a tegnap fáradalmait, ugyanis este fél 7kor találkoztam Pepével a Thália előtt. A többiek már benn voltak az Új stúdioban, ahol a darabot szokták játszani és ismerősként köszöntöttek, hisz a tegnapi több órás közös utazás után olyan, mintha már egy hete velük lennék.
Az előadás előtt megismerkedtem egy cseh lánnyal, aki Krisztián partnere a filmben, amit jelenleg forgat. Nagyon aranyos volt, jól megértettük egymást, annak ellenére hogy nem tudott olyan jól angolul, és hogy én folyton franciául beszéltem hozzá.
Az előadás ismét hihetetlenül jó volt. Örülök, hogy mégegyszer megnéztem, mert voltak különbségek a hétfőihez képest.

A gyáva

A beszélgetésről nem is beszélve! Ez tényleg beszélgetés volt, a többség aktívan részt vett (odaültem tolmácsolni a cseh lányhoz) és nagyon érdekes hozzászólások voltak, volt egy 13 éve tiszta, volt heroin függő férfi a közönségben, akinek megjegyzései kifejezetten lendítettek a társalgáson (a darab egy drogfüggő fiúról szól)
A végén mikor elment a közönség mi még beszélgettünk a darabról valamint a holnapi napról, mely számomra egy újabb programmal, egy filmforgatással bővült.
Holnap reggel Pepével találkozom és elkísérem a szinkron stúdióba, utána pedig elmegyek Krisztiánék filmforgatására,majd este ismét irány a Thália, ahol megnézem egy másik előadásukat Ady/Petőfi címmel.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

Második nap a 'pre-shooting' héten egy filmrendezővel

2013.05.07. 23:15 Csernus Anna

A mai napot 'location visit' -tel kezdtük a 'location scount'-tal, aki kivitt minket a helyszÍnekre. Elmentünk, megnéztünk egy nagy családi házat Zuglóban,amiben rengeteg szoba és tágas tér volt. Forgatásra abszolút megfelelőnek találtuk. Ezután elmentünk egy sportkórházba, ahol egy VIP szobát foglaltunk le, kellékeknek lélegeztetőgépet és oxigén-maszkot kértünk, amit biztosÍtani fognak számunkra. Majd egy iskolától szerettünk volna engedélyt kérni, egy folyosós forgatásra, de senki nem mehetett be az épületbe az éppen zajló érettségi miatt.
Következő napipontunk az volt, hogy átÍrtuk a 'draft schedule-t', amiből majd a 'disposition' lesz, ami egy összetettebb dolog. Ez lényegében egy összefoglaló táblázat, amiben az összes jelenet, a helyszÍnek, a szereplők, kellékek szerepel. Ami még beletartozik és a legnehezebb összerakni, az az idöpont egyeztetés és forgatási napok szervezése. Ezt nagyon jól meg kell szervezni, mert a helyszÍnek elérhetősége befolyásolja a jelenetek forgatásának sorrendjét, meg persze a szÍnészek idéjével sem lehet játszani. Ezután a pre-shooting meeting(=szerkesztőségi értekezlet) következett.Megtárgyaltuk a problémákat, mindenki elmondta a saját véleményét, ötletét. Probléma 1:Az egyik probléma az volt, hogy nem volt meg az összes szereplő; az egyik szÍnész még nincs meg, és emellett még három statiszta is hiányzik.A szereplők kiválasztását a casting director és a többi casting-os beosztott végzi. A statiszták semmiről nem tudnak a filmekben kapcsolatban, öket a forgatás elötti nap szokták értesÍteni. Ha az illető ráér, akkor elmegy, ha nem akkor keresni kell egy újabb statisztát, aki megfelel.Letisztázták a múlt forgátáson adódott kellékhiányt. Probléma 2:A másik probléma az volt, hogy egy fotósorozatot kellett készÍteni két lányról, és nem voltunk benne biztosak, hogy a képek vetÍtése lemehet-e 12-es karikával délutáni sugárzással. Probléma 3: A forgatókönyvben nem mindig érthetőek az összefüggések, van benne pár zavaros rész, amit a rendező a forgatókönyvÍróval meg fog tárgyalni mihamarabb. A meeting-en részt vett minden osztály vezetője: casting director, props master, gyártásvezető, vezetőrendező, rendező, 1st AD(rendezőasszisztens), 1st schedulist. A meeting után betekintést nyertem a kellékesek szobájába, ahol a bukósisaktól kezdve SpongyaBob-os DVD-ig át szinte minden megtalálható volt. A napot ismét fotózással zártuk, ami késő délutánig elhúzódott. Holnap nem kell bemenni, mert Tamásnak más munkája lesz, én addig pihenek az érettségi előtt. Következö program csütörtökön lesz, érettségi után.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

DJSuperStereo (elso nap)

2013.05.07. 22:36 Lambert Fernando

Én amint a helyszínen kiderült, egy DJ-hez kerültem aki a híres nevezetes Balkán-Elektro műfajban mutatja meg tudását és kreativitását a legjelentősebben és e-mellett dobos is egy kisebb zenekarban. Éppen egy remixet készített amikor felmentem hozzá és így sikeresen végignézhettem, hogy hogyan készít remixet egy DJ. Az eredeti előadó által lett felkérve az említett zeneszerzőnk, hogy készítsen remixet a számához melyet majd egy második remixxel együtt fognak majd kedden valamikor kiadni. Közben elmondta, hogy tulajdonképpen egy “önálló zenész” akinek nincsen menedzsere ezért minden ügyet neki kell intéznie internetes kapcsolattartások segítségével. Igazából a vártnál hasznosabbnak bizonyult ez az egész mivel, hogy betekintést nyertem egy önálló előadónak a munkarendjébe és a megbízásainak a lebonyolitásaiba valamint az alap anyagi jövedelmének a forrásait is jobban megismerhettem.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

Egy nap a zeneakadémián

2013.05.07. 18:11 Gulyás Levente

Ezen a héten László Attilát, Liszt-díjas jazzgitárost követem, aki a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen tanít, a jazz tanszakon. Tegnap több órájára is beülhettem és megfigyelhettem, hogy hogyan is zajlik egy nap a zeneakadémián. Nagyon érdekes volt látni, hogy itt már nem az a kérdés, hogy valaki le tud-e valamit játszani, hanem, hogy hogy játssza azt le. A tegnapi órákon az improvizációs készségek fejlesztésén volt a hangsúly, a tanulók kaptak egy kottát, ezt játszották és valaki mindig szólózott rá. Szerencsére két óra között beszélgetni is volt alkalmam vele, elmondta többek között, hogy pontosan mit is tanít és, hogy milyen tantárgyak közül választhatnak a tanulók. Nagyon várom a holnapi órákat, amiken egy big band próbáját tekinthetem meg, akik hétvégén a Budapest Jazz Clubban lépnek fel.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

Első napom, avagy a hajdúböszörményi előadás

2013.05.07. 16:12 Fodor Fanni

Izgatottan érkeztem a hétfői találkozóra, mely a Műcsarnok mögött volt. Onnan indultunk autóval, Kovács Krisztián, Scherer Péter, Gyulay Eszter, Surányi Judit és én. A cél egy hajdúböszörményi iskola volt, ahol a két szereplős előadásukat, A gyávát mutatták be. Az út, a hosszúsága és a kis hely ellenére remekül telt, mindannyian nagyon kedvesek és jófejek voltak. 
Az előadás jól sikerült, az utána levő beszélgetés már kevésbé. Sajnos a közönség nem volt valami aktív, a diákokat zavarták a tanáraik, akik elég nagy létszámban jelentek meg. 
A darab nagyon tetszett, ezért elhatároztam, hogy megnézem még egyszer a Thália színházban, hogy miben lesz más.
Ezután visszajöttünk Budapestre, Péterrel megbeszéltük hogy holnap (vagyis ma) találkozunk a Thália előtt, és bevisz engem, hogy megnézhessem, hogy hogyan zajlik egy előadás előtti készülődés, na meg persze újra a darabot.

Nagyon jól éreztem magam a nap folyamán, érdekes emberekkel találkoztam, rengeteg izgalmas dolgot tudtam meg színészek életéről.

 

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

Kezdetek

2013.05.07. 15:04 Fodor Fanni

Amikor megkérdezték, hogy kit szeretnék követni a héten, annyit mondtam, hogy valami színházi embert. Így jutottam el Seres Tamáshoz, aki már az első telefonos beszélgetésünkkor nagyon szimpatikusnak tűnt, de ez az érzés csak erősödött, mikor felhívott, hogy szerzett nekem jobb alanyokat, akiket követhetek, mégpedig Lukáts Andort és Scherer Pétert. Hihetetlenül boldog voltam, és fel is hívtam őket még aznap.

Scherer Péter nagyon rendes volt, elmondta hogy miket csinál a héten, ahova el tudok menni, és megbeszéltük első találkozónkat, hétfő délelőttre.

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

második nap a stúdióban

2013.05.07. 13:41 emma.krasznahorkai

ma picit korábban végzek,2-kor. reggel 9-re jöttem,a megbeszélésre,vagy meeting vagy nem tudom hogy hívják itt,jó volt. jegyzeteltem is. szeretem a megbeszéléseket. közben rajzoltam.

mivel mára hoztam wacom táblát,azzal tudtam rajzolni,és éppen életem első animációját csinálom (manuálisan,szóval minden nyomorult képkockát külön meg kell rajzolnom),iszonyú jó érzés csinálni. igazából 3 napom lesz rá,mert ma,meg holnap,meg péntek,de szerintem lekalózkodom valahogy a photoshop cs5öt,mert király ezt a rókás cuccot csinálni,animálni,rajzolni. ja és majd rajzolok valami figurát is,amit aztán fb-ra felraknak és lehet likeolni,és ha szeretik az emberek,akkor lesz belőle póló és ilyesmi. és ma megint olvastam fel mesét,bogyó és babócát ismét, hímestojásokat festettek. ugri iszonyú béna volt,ráejtette a kosár almát a tojásokra,tök felelőtlen.

a lényeg,hogy ma igazából tényleg nagyon-nagyon jó volt itt,mert találkoztam végre az árnyéklandó személlyel,nagyon kedves. azt hittem,hogy ilyen öreg pasi lesz,ősz hajjal,kinyúlt,kifakult pólóban és hippiszandálban esőben is,de igazából teljesen fiatal. mondjuk a többi dolog a szandálon kívül stimmel

Szólj hozzá!

Címkék: Művészet

süti beállítások módosítása