Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Második nap - DK iroda

2013.05.07. 18:11 Schiffer Ferenc

A ma nap folyamán Molnár Csaba Brüsszelbe utazott és oda nem tudtam követni, így a DK irodájába mentem be. Az iroda a Victor Hugo utcában található, kilenc után nemsokkal értem oda. Erről a napról sajnos nem fogok tudni hosszan írni, nem volt valami eseménydús. A feladatom a következő volt: a DK politikusainak címzett levelek lyukasztása, majd egy mappába fűzése. Ezt csináltam kilenctől délután kettőig. 

Az unalmas feladatom ellenére voltak érdekes részei. Az első órákban, amikor még nem voltam fáradt beleolvastam néhány levélbe. A legtöbbjük írója megkeseredett, eladósodott ember volt, akik néha segítséget kértek, néha csak elmesélték levelükben a gondjaikat. Voltak még akik javaslatokat küldtek be, mint például egy úr, aki létrehozta volna a "Törvényőr" pozíciót. Ezt az embert az országgyűlés választja meg 7-9 évre és csak olyan töltheti be ezt a szerepet, akiről bebizonyosodott a múltban, hogy nem pénzéhes. Feladata a fölösleges vagy a demokráciát veszélyeztető jogszabályok megsemmisítése. Voltak szélsőséges esetek is, mint az a több mint hatvanéves ember akit emberöléssel vádolnak, de szerinte ártatlan. Illetve személyes kedvencem a Gyurcsány fanatikus hölgy volt, aki rengeteg levelet küldött, mindegyiken virágmintájú matricával, néha csillogós tollal írva. A legbizarrabb darab a születésnapi köszöntő volt:

foto5.jpg

(Ha kinyitjuk zenél is)

Szólj hozzá!

Címkék: Politika

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr375286753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása