Árnyék témahét a KPO (12.) évfolyamon

Tegnap egyre mentem az irodába, de Timi, stylist beárnyékolóm természetesen késett. Segítettem a lányoknak, illetve divatmagazinokat olvasgattam, fantasztikusan hasznos volt a szakmabeli előrehaladásomat tekintve, és amúgy Rihanna gyereket akar. Megérkeztek Edinával (Timin kívül három stylist dolgozik az irodában, őket csak azért nem említettem eddig, mert különösen mély kapcsolatot egyikkel sem alakítottam ki), és elindultunk egy shoppingtúrára. Visszamentem az irodába a cuccokkal, míg ők elnéztek még egy fehérneműboltba. Amíg távol voltak, bejött egy statiszta srác fittingre, és behozott néhány saját ruhát is, várva, hogy a stylistok rábólintsanak. Aztán meg kellett neki magyarázni, hogy egy kereskedelmi televízió sorozatában nem szabad márkalogóval ellátott pólókat viselni, és a hatalmas hillfiger felirattal díszített cipő sem túl praktikus. Hétig voltam az irodában, az új ruhákból kivagdostam a cetliket, felvállfáztam, és lefotóztam. Ma (pénteken), mivel forgatási szünet van, a bázisról az ezen a héten használt szetteket elhozzák, és odaviszik a jövő hetieket, tehát Timi úgy gondolta, hogy az irodába nincs értelme bemennem (hát végül bementem, de erről majd később), és inkább ad nekem külön feladatot. Egy gót-rokker-ördög ügyvédje témájú reklámforgatáshoz kellene kellékeket szereznem. Pontosabban egy koponyás férfigyűrűt közép-méretben, és egy koponyás fejű sétapálcát, mindezt csak bérelve, lehetőleg elkerülve, hogy a teljes árát ki kelljen fizetni, és meg kelljen tartani a cuccot. Igen. Pontosan olyan nehéz volt, mint amennyire hangzik. Tehát itthonról folytattam kutatómunkát -éljen az internet-, elküldtem pár gyűrű-variációt Timinek, és csodák csodája találtam egy sétapálcát is világító szemű koponyával! Sőt, fel is hívtam a boltot, hogy lehetséges lenne-e, hogy most kifizetjük a teljes árat, és a forgatás után 20%ot megtartanak, a többit pedig visszatérítik (elméletileg ez így szokás), és lehetséges volt! Mámmámíjá ez túl könnyen ment. Ledíleltem Timivel, minden ment a maga rendjén, míg vissza nem hívtam a boltot. Merthogy amikor közöltem, hogy ja, amúgy ezt a bérelős dolgot ezt azért kérdezem, mert kéne egy VILÁGÍTÓS SZEMŰ KOPONYÁS SÉTAPÁLCA, akkor a csaj diszkréten összetörve fiatalos lendületem közölte, hogy hát az nincs. De szívesen bérbe adnak bármi mást, és van abból a koponyás gyűrűjükből közepes méret, amit Timi választott. Elmentem érte, majd be az irodába, ahol Timiék közben utánanéztek, és találtak egy boltot, ahol van sétapálca. Az Anker-közben. Hát ez is egy rohangálós nap, egye fene. Ez a bolt egyébként egy régiségkereskedés volt egy  nagyon szimpatikus bácsi, meg egy kevésbbé szimpatikus néni tulajdonában. Lefotóztam a botokat, elküldtem Timinek telefonon, aki kiválasztotta a megfelelőt. 15 ezróért, nem bérelhető. Á, nem baj, mert úgyis adnak ÁFÁ-s számlát ugye, és az ertéel tévé fizeti. JA, NEM, a bácsi enyhén illegális módon nem tud számlát adni. Meg blokkot se. Meg amúgy pénztárgépe sincs. Itt egy kicsit megállt bennem az ütő, ez enyhén kínos. Felhívtam Timit, aki kérte a telefonhoz a bácsit. Nem tudom, mit mondhatott neki, de a bácsi hamar meggondolta magát, és közölte, hogy hát jó, akkor végülis beszélhet a társával, akinek a Klauzál téren van üzlete, és ő majd kiállít ÁFÁ-s számlát, fizessem ki a pálcát, vigyem el nyugodtan, ő odatelefonál a társának, aki várni fog. HÁROM ÓRA, AZAZ 15:00 UTÁN, mert már a kocsiban ül, és kevésbbé tartózkodik a Klauzál térnél. Mikor sikerült elmenekülnöm a feketeüzletet űző régiségkereskedéses bácsitól, és megalázó módon végigbandukolni a Vácin egy sétapálcával, visszamentem az irodába, mondván, hogy gyakorlatilag van 5 órám megszerezni a számlát. És most ez a stájsz. Ha történik még ma valami, mondjuk a Klauzálos bácsinak sincs pénztárgépe, akkor írok még egy bejegyzést.

A hét legjobb napja volt a mai. 10-re mentem volna a Bogdáni útra egy raktárépületbe, ámde a BKV úgy döntött, hogy a héten nem volt még elég globális katasztrófa a közlekedéssel, így hát a buszok fél óránként, teljesen össze-vissza jártak. 10:05 perckor az átlagnál kevésbbé nyugodtabban felhívtam Andreát (Gönczy Andrea, Elle magazin, divatszerkesztő), hogy hát talán ez a 10-es beérés mégsem fog teljesülni, mire azt a választ kaptam, hogy ne aggódjak, ő még a Margithídnál van, de ha majd odaérek, beszéljek a bajuszos portásbácsival, hogy hova menjek, és az asszisztense, egy orrkarikás fiú talán bent van már, de talán nem. Kóka Bia, itt jegyzem meg, olvastam a cikked, és csak egyet tudok veled érteni a pontosság fogalmáról ebben a szakmában. Tehát, egy nem gyenge fél tizenegyes időponttal meg is érkeztem, felmentem az emeletre, ahol egy hatalmas, hangárszerű stúdió volt nagyjából 4 nagyobb, és 3 kisebb teremmel, fotós cuccokkal, nagyon sok ruhával és emberrel. Enyhén elveszetten keresgéltem egy orrkarikás fiút, mindenki nagyon segítőkészen elirányított egy másik terembe. Mikor már az egész hangárt bejártam, gyanús volt, hogy valaki helytelenül igazított útba, és rá kellett jönnöm, hogy az "egy orrkarikás fiút keresek" mondat sem elég célravezető, tekintve, hogy mindenkinek minimum egy, de inkább két piercingje volt látható helyen. Kezdtem elkeseredni, mikor Miki (mint utólag megtudtam, az orrkarikás fiú polgári nevén) odajött hozzám, hogy én vagyok e AZ a lány. Hát, mondom, gondolom én, Gönczy Andreát keresem, heló. Ő volt az asszisztense, nagyon jól eldumáltunk, amíg Andi megérkezett. Nézegettem a ruhákat, amiket a fotózásra hoztak (és a felét sem használtuk fel végül), bemutatkoztam a fotósnak, sminkesnek, fodrásznak, Aztán megjött Andrea, egy hihetetlenül energikus és barátságos csaj. A fotózás egyébként (bár nagyon izgalmas volt, és én nagyon élveztem) ugyanúgy telt, mint bármelyik másik. A modellre összesen hét szettet adtunk, ebből kettőről készült egészalakos kép, a többi öt csak részleteiben fog szerepelni a divatanyagban. Ötig tartott, megszakítva egy három órai ebéddel. Ezután a kitérő-nap után holnap egyre megyek vissza az irodába Timihez, az árnyékvetőmhöz.

A mai napon két megbeszélésre mentem be a céghez, az első reggel 9.30kor kezdődött. Elvileg. De, mint kiderült, ebben a szakmában a pontosság senkinek nem erénye, amikor én 9.25kor odaértem, az irodában abszolút senki nem volt, a műhelyben dolgozó lányok pedig azt se tudták, mikor kezdődne elvileg a meeting. Így hát én még szép komótosan kimentem egy kávéért, mire visszamentem az irodába (20 perc, a Starbucks kiszolgálási sebessége itthon gyalázatos), épp kezdegettek megjelenni, akiknek kellett. Időközben Szandra élő próbababája is befutott, úgyhogy amíg a megbeszélés nem kezdődött, azt néztem, hogy sétáltat egy modellt föl-le, hogy biztos minden mintadarabban lehet-e mozogni. 

Az első megbeszélés leginkább social media marketing stratégiákról, a webshopról és az eddig kihasználatlan platformokon való megjelenés lehetőségéről szólt. Érdekes volt, erről sokkal többet itt nem szeretnék írni.

"Nanushka around the World" plakát a lépcsőházban

A második volt az izgalmasabbik és a hosszabbik egyeztetés, ez ugyanis már inkább szólt magukról a darabokról, anyagokról, fazonokról, konkrétumokról. Szó volt többek közt a hazai vásárlók visszajelzéseiről egyes termékek kapcsán (pl. X nadrág szabásából adódóan derékban mindenkinek túl bő, a vádlijukra viszont nem megy fel, stb); a külföldi forgalmazók által tapasztalt problémákról és igényekről (pl legyen több koktélruha); a 2013 tavasz/nyári kollekció munkálatai során adódott próblémákról, amiket ki kell küszöbölni a 2014-es szezonban (pl az anyagmosoda nem elég profi, így a streccs farmeranyagban az elasztán elveszíti a funkcióját a mosás során); és, ami számomra legérdekesebb volt, a 2014 tavasz/nyári kollekcióban használt anyagokról és printekről (annak kapcsán, hogy miből kell rendelni, és mennyit, meg mit kell festetni, meg hasonlók, amiket még nem értettem teljesen, de erre való majd az egyetem).

Összességében fél 2ig voltam bent, ez idő alatt végig egy sámlin ültem és feszülten figyeltem mindenre és néha még ötletem is akadt, amit aztán nem mertem mondani, mert beszari vagyok, úgyhogy csak szép csöndben mondtam az igazgatónak, mikor volt egy pisiszünet. Na mindegy, lényeg, hogy NAGYON érdekes volt, és tényleg sokat tanultam így az egész szakmáról, ilyen dolgokba szerintem kevesen kapnak betekintést mielőtt erre a pályára lépnének valamilyen módon.

Holnap 2kor találkozom Szandrával, végre leülünk ketten beszélgetni, azt hiszem, ez lesz a legérdekesebb része a hétnek. Várom nagyon.

Én az egyetlen valóban nemzetközileg sikeresnek mondható divattervezőnél, Nanushkánál töltöm a hetet. Írtam volna már tegnap is, csak benyaltam valami betegséget a hétvégén, amitől eléggé ki voltam purcanva miután hazaértem.

Tegnap voltam bent, megismerkedtem a cég Fashion Street-en található székhelyén dolgozó 16 emberrel. Az igazgató, Györgyi, röviden elmesélte nekem, milyen feladatai vannak a különböző munkakörökben dolgozóknak, milyen feladatokat végeznek ott, helyben, és mit adnak ki más cégeknek; elmondta, hogyan terjeszkednek nemzetközileg, hol vannak külön-külön boltokkal kapcsolataik és hol közvetítik őket ügynökségek, és mesélt érdekességeket az alkotás folyamatáról.

Miután beszélgettem Györgyivel, bemutattak Krisztának, aki a szabásmintákat készíti el Szandra (az ő művészneve a Nanushka) divatrajzai alapján, minőségellenőrzést végez az elkészült mintadarabokon és szériáz (különböző méretekhez igazítja a szabásmintákat, hogy sehol se legyen aránybeli vagy formai eltérés). Kriszta azonnal le is ültetett, elém rakta egy pulóver alkatrészeinek a szabásmintáját és csináltatott velem 2-3 újat mindegyikből (értsd: körbe kellett rajzolni és kivágni, de ez nem az ovis cucc, amihez szokva voltam, nagyon durván figyelni kell a részletekre), aztán kaptam egy hatalmas rakás csíkokból álló anyagot, amiről kiderült, hogy galléroknak és passzéknak használt anyagcsíkok, ezeket kellett szétbontanom, csomagolnom, cimkéznem. Ezzel összesen így el is ment pár óra, a végére már elég rosszul voltam, úgyhogy 2-3 körül eljöttem.

Szandrával tegnap csak nagyon futólag sikerült találkoznom, mivel most zajlanak a 2014 tavasz/nyár kollekció tervezési folyamatai, elég elfoglalt, ebből adódóan (is, meg mert beteg vagyok) nem mentem ma, Szandra ugyanis a mai napot könyvtárban tölti, inspiráció- és anyaggyűjtés céljából. 

Holnap reggel, úgy néz ki, bemegyek, megbeszélések lesznek fél 10től és 11től, amire külön hívtak, hogy kívülállóként és célkorosztály tagjaként esetleg mondjak nekik valamit, amire még nem gondoltak. Ez érdekes lesz, várom nagyon. 

8:30-ra mentem a forgatás "bázisára" egy Réka nevű lányhoz, mert Timi- a stylist, akit követek- célzott rá, hogy egy forgatás mégiscsak eseménydúsabb, mint az irodában dekkolás. Elméletileg felhívta tegnap Rékát, hogy számítson rám, tehát én mit sem sejtve ringattam magam a tudatba, hogy végülis itt tudnak rólam, és csak a nap végén derült ki számomra, mikor Timi felhívott heves elnézéstkérések közepette, hogy hát gyakorlatilag nem. De nem baj, mert Rékával mindketten úgy tettünk, mint akik mindenről mindent tudnak. Tehát a reggel a bázison abból állt, hogy a Timiék álltal összeállított szetteket kikerestük a ruhakupacokból, és szereplőnként, jelenetenként bezacskóztuk. És azt kell mondjam, hogy ez volt a fénypont, innentől a napom határozottan lefelé ívelő pályát követett. A 9:30-kor kezdődő forgatásra elindultunk 11-kor, de a dugó miatt csak délben értünk oda egy, a Deák térhez közeli garzonlakáshoz, ahol a forgatás zajlott. Rá kellett jönnöm, hogy ez a forgatásosdi az, ahol mindig valakire várni kell, sosincs semmi kellék a helyén, vagy legalább Budapest azon kerületében, ahol a forgatás van, és senki sem tud semmiről. Ezt akkor fogalmaztam meg magamban, amikor Szandika, a hidrogénezett, műszempillás, pornószínésznő beütésű főszereplő megérkezett 12:30-kor a már említett fél tízes kezdetű forgatásra, mondván, hogy "Jaaa...hát én teljesen azt hittem, hogy ma nem is leszek". Szandikáról ezen kívül azt kell tudni, hogy a fő életfunkciói és egyben beszédtémái az orális szex, illetve a cigaretta tarhálás, amikkel valamiért mindig engem talált meg. Egyébként öt jelenet felvétele pontosan öt órán keresztül tartott, megtűzdelve  kétpercenként cigiszünetekkel, kajálással,a rendező próbálkozásaival, hogy az alaphelyzetet, és a karakterek iszonyú lelki mélységeit megmagyarázza Szandikának, és társainak, illetve, hogy esetleg elérje, hogy a szövegüket is megtanulják, vagy legalább valami hasonlót improvizáljanak. A Mi dolgunk Rékával az volt, hogy a színészeket öltöztessük, lefotózzuk, illetve a már leforgatott jelenetek szettjeit felcimkézzük, és visszacsomagoljuk. Tulajdonképpen tapasztalatnak jó volt, nagyon sok ilyen területen mozgó arcot megismertem, és a végére kivívtam annyira a tiszteletüket, hogy tőlem kérdezzék meg, hogy ki mit fog viselni, melyik színésznő éppen hol cigizik, és hogy melyik szettet visszük magunkal a forgatás egy másik helyszínére, és melyik marad. Ja, és várnak majd vissza. Ez is valami. Holnap fotózásra megyek, amit őszinte izgatottsággal várok, annál is inkább, mert a modellek legalább nem beszélnek.

Ez a nap mottója, Timi szegezte nekem a kérdést ott létem nagyjából harmincadik percében. Egyébként nagyon szimpatikus lány, Ő volt többek között az X-faktorosok stylistja is, a mostani projektjük pedig négy kolléganőjével az RTL-en futó (az elhangzott részletek alapján nem túl nívós) Éjjel Nappal Budapest című sorozat. A munka abból áll, hogy a forgatókönyv alapján az összes jelenet minden apró szereplőjének (a statisztákat beleértve) szettjeit állítják össze. Az irodájuk egy hatalmas, hangulatos ruhagardróbra emlékeztet, még a földön is táskák, és cipők hevertek; amint beléptem, otthon éreztem magam (szó szerint). Egy-két órát ott töltöttem, csendben megfigyeltem őket munka közben, majd útnak indítottak egy rakás pénzzel, hogy vásároljam meg egy fotózáshoz a szükséges ruhákat. Hú, gondoltam, ez az  álommeló, azt csinálom, amit imádok, csak más pénzéből. HÁT NEM. A lehető legnagyobb esőzésben, árvízben és özönvízben mászkáltam 8 kiló ruhával, egy táskával, és egy esernyővel XXXL-es, sötétkék, pamut piquet-pólót keresve. A szerencse az, hogy a szandálom sem bírta a gyűrődést, és a nap folyamán egy divatos, ámde kényelmetlen papucsként funkcionált, a lábamat meg látni sem akarom azóta. Olyan szinten csontig áztam, hogy amikor visszatértem az irodába, és leültem a rekaméra, alattam egy diszkrét pocsolya formálódott a belőlem csepegő vízből. Egyébként leszámítva a rossz körülményeket, és ezt a @íđĐ{đ"* időjárást,  tényleg nagyon élveztem, és alig várom, hogy visszamenjek szerdán (mert holnap forgatáson leszek fél kilenctől este hétig).

A héten Aszmann Timivel leszek, aki stylistként dolgozik. Nem tudom, mire számítsak, mert már előrebocsájtotta, hogy ő tulajdonképpen ezen a héten nem megy forgatásra vagy fotózásra, csak az irodában dolgozik, de ÉN nyugodtan mehetek egyedül is. Érdekes lesz (és potenciálisan kellemetlen).