Most Tami további kalandozásait követhetitek nyomom a logopédia csodáiban elmerülve.
Ő pedig itt az új házi kedvencem és egyben a mai művem is. A lényege, hogy a különböző tárgyak tíz átfogó fő kategóriába sorolhatók, ezek mindegyike más színnel van jelölve. A játékosok dobókockával dobnak és amelyik kockára rálépnek az azon a kockán található tárgyat meg kell nevezniük és azt is milyen nagyobb csoportba tartozik. Arra vonatkozóan még nincs szabály, hogy mi történik ha nem tudják, de a cél minél hamarabb elérni a kígyó farkát. Holnap fogjuk kipróbálni.
Ezen kívül ma találkoztam Kentonnal aki Zsuzsi nagy szerelme, és hát jogosan. Valami tündéri. A címben szereplő idézet is tőle származik. De a nap fénypontja akkor is az az egy órás francia nyelvű beszélgetés volt, amikor is Zsuzsi kiértékelt egy szülőnek egy tesztet amit a gyermekével csinált. Elmondta, hogy milyen problémái vannak a gyereknek és hogy mit kell gyakorolnia. Amikor azt írtam, hogy a nap fénypontja volt, akkor azt félig ironikusan félig komolyan gondoltam. Mert egyrészről nagyon érdekes volt, de másrészről viszont a felét nem értettem, így ettől egy kicsit kevésbé volt érdekes.
A tegnapi nap elég sűrű és fárasztó volt. Nagyon intenzív ez a szünet nélküli 12 fél óra egymás után. Igaz az intenzitáson kicsit enyhít, hogy nem ugyan azzal az egy emberrel kell végig lenni, hanem mindig mással, és nem csak az emberek, de a problémáik is változatosak. Itt is nagyon sok minden volt: figyelemzavaros, hiperaktív, olvasási nehézséggel küzdő, vagy akinek a vizuális memóriája volt rossz és persze a klasszikus nem tud megfelelően ejteni egy hangot, és biztos, hogy kifelejtettem még valamit.
Én az első egy órában egy kisfiúval voltam, aki az állítólagos, mindenki által kezelhetetlennek nyilvánított, óvoda rossz gyereke. A közös foglalkozásokon sem vesz rész, igaz ő se szeretne, de azt hiszem ez nem egyedül az ő hibája. Alapvetően egy teljesen értelmes, 6 éves kisfiú, aki meglehetősen eleven, (nem az az egy helyben üldögélős típus) és némi figyelemzavarral küzd, tehát nem erénye a huzamosabb ideig koncentráljunk egy dologra. Én egyből nagyon megkedveltem, és azt hiszem ez kölcsönös. Az összes feladatot rendesen megcsinálta, amit az óvónéni kiadott neki külön munkába, és még később is találkoztam vele, amikor jött Zsuzsihoz, itt is nagyon jól elvoltunk.
Ezenkívül számomra is meglepő módon nagy hatással vagyok mindenkire. Annyira látszik, hogy még ha azt is mondják nem zavarja őket, hogy ott vagyok nagyon nem tudnak mit kezdeni az egész helyzettel. Van aki egész jól tudja kezelni ezt, van aki kevésbé. Egy négyéves kislány például bemászott az asztal alá és nem volt hajlandó megszólalni, volt aki produkálta magát, de olyan is volt, aki csak szimplán annyira zavarba jött, hogy végig amíg kettesben tartózkodtunk a helyiségben az ablakon bámult ki és csak akkor nézett rám ha kérdeztem valamit. A válaszadást pedig a lehető leggyorsabban letudta.
Mint az előző bejegyzésekben írtam, Dr. Böhm Mónikát és Major Melindát követtem, akik két gyermek diagnózisát állították fel a héten. Az egyik fiúnál beigazolódott a gyanú, valóban ADHD-ja van. Viszont a másik gyereknek inkább a család terápia folytatását javasolták, amit már elkezdtek egy hete. 
