Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Egy hét a gyermek pszichiátrián

2013.05.06. 23:20 Molnár-Boldog Eszter


Ezt a hetet az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán töltöm, ezen belül is a gyermek pszichiátria osztályon, aminek a vezetője Dr. Gallai Mária. Itt minden héten más korcsoportokból - ezen a héten 9 - 12 évesek - nagyjából tíz gyereket figyelnek meg és diagnosztizálnak. Legtöbbjüket nevelési tanácsadó vagy pszichológus irányította ide és az előzetes ambuláns kivizsgálás után kerültek egy hétre az osztályra. 

Mint említettem most kis kamaszokkal foglalkoznak. Legtöbben figyelemzavarral és tanulási nehézségekkel küzdenek, de vannak akik autisztikus tüneteket mutatnak - remélhetőleg a hét végére eldől, kinek mi a konkrét problémája, szükséges- e a gyógyszeres kezelés (Ritalin került szóba a legtöbbször). Ez két gyermekenként két, esetleg három szakember feladata: egy orvosé, egy pszichológusé és esetenként egy gyógypedagógusé. A vizitek alkalmában azonban az egész munkaközösség részt vesz a diagnosztikában és segítik egymás munkáját.

klinika.jpg

 A mai nap az ismerkedésről és az anamnézisről szólt. Reggel nyolc órától vették fel a kilenc gyerkőc adatait és a közös eligazításon az összes szakember és gyakornok bemutatkozott.  Háromnegyed kilenctől, miután dr. Gallai Mária bemutatott annak a két embernek - dr. Böhm Mónika orvos-gyógypedagógusnak és pszichológus társának, Major Melindának - akiket követni fogok a héten elvonultunk egy szobába, ahol a hozzájuk tartozó gyerekek szüleivel beszélgettek.

Két kisfiú tartozik hozzájuk, mind ketten 12 esztendősek. Mind a ketten impulzívak és szüleik elmondása alapján nehezen tudnak koncentrálni, de értelmes gyerekek. Különbség, hogy míg egyiknek elváltak a szülei, addig a másiknak nem, valamint a szülők hozzáállásában is vannak eltérések. 

Az ő útjukat fogom követni mind az elkövetkezendő két napban, amikor is vizsgálatokon, teszteken fognak részt venni. Ezen keresztül fogok még közelebbről megismerkedni Mónika és Melinda munkájával. Vizitre még kétszer kerül sor: szerdán délben és péntek 10 órakor.

Szólj hozzá!

Címkék: Orvoslás Pedagógia-Pszichológia

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr845285433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása