Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

A Szék Mérés (Szerda)

2013.05.15. 23:28 Kéki Barnabás

Ma ismételten a Budapesti Műszaki Egyetemen kezdtünk reggel 9-kor, de ezúttal a Q épületben, ugyanis két nyomás érzékeny ’párnát’ biztosított számunkra az egyetem. Ezekkel a párnákkal azt mértük, hogy az egyes székek, mennyire terhelik a lábakat és a hátat, illetve mennyire támasztják azokat alá. Elsőként az épületen belül találtunk tipikus irodai, illetve iskolapadba illő székeket, melyeket két emberrel és öt-öt pozitúrával mértünk meg. Majd egy design szék stúdióba mentünk, ahol a történelem design szempontjából legjelentősebb székei szinte egytől egyik fellelhetőek voltak. Ezek közül az ergonómia szempontjából legjelentősebbnek ítéltetteket megvizsgáltuk és méréseket végeztünk rajtuk, akár csak az egyetemen lévőkkel. Itt 19:30-ig maradtunk. Minderre azért volt szükség, hogy a jövőben Kővári Zsófia olyan széket tervezhessen, ami nem csak design, de ergonómia terén is kiváló legyen.

Szólj hozzá!

Címkék: Műszaki

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr365302279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása