Gábor, a mai napját a szülővárosában, Gyöngyösön töltötte, persze próbált hatni a potenciális szavazóira is, de főleg magánjellegű ügyeit intézte, ezért ide nem követhettem, de hát nem is lett volna értelme, szerencsére sikerült így is találkoznunk délután a már jól bevállt helyen: Cafecino.
Egy jóval komolyabb mélyrehatóbb beszélgetésre került sor, először is, az általa ajánlott forrásokra próbáltam reagálni. Itt az első sajtótájékoztatóról készült videóra, az iterjújára a Népszabadságban, a Liberálisok alapvetéseit összefoglaló prospektusra, és saját blogjára, a fodorgabor.blog.hu -ra gondolok. Ezekben tisztességesen kifejti vagy kifejtik, milyen értékrendet fog képviselni ez az új párt, ez az értékrend pedig az Együttérző Liberalizmus nevet kapta. Rögtön látszott, hogy ezek az eszmék, sokban különböznek a történeti társadalom ismeret órán tanult, klasszikus értelemben vett liberalizmustól. Én korábban megtanultam: a liberalizmus legyen individualista, egalitáriánus, univerzalista és végül meliokrata. Ahol az egalitáriánust úgy értsük, hogy az állam, születésétől fogva egyenlő jogokat kell hogy biztosítson minden állampolgárnak. De valójában tudjuk, hogy a tiszta liberalizmus mégsem olyan igazságos mint ahogy első ránézésre látszik. Tudjuk hogy a tisztaverseny előbb vagy utóbb, inkább előbb óriási szakadást eredményez a társadalomban, tehát világos hogy a 19. századi liberális pártok egészen mást képviseltek ugyanazon címszó alatt mint a maiak. Maga az Együttérző Liberalizmus 20 pontja is kimondja, hogy reformokra van szükség a szociális ellátó rendszert illetően. Akkor joggal merül fel a kérdés, hogy ha ilyen módon a szocialista, a liberális és a konzervatív jobboldal értékrendje megfigyelhetően közelít egymáshoz, nem -e az lenne a logikus, hogy idővel a feleknek egyre könnyebb legyen az együttműködés és a kompromisszum megtalálása? Arra jutottunk, hogy az együttműködés sajnos nem relatív dolog. Mivel az egyes döntéshelyzetekben mindig megvan az érdekellentét, mindig megvan a különvélemény is, és ahol különvélemény van ott nincs együttműködés, és sajnos az eggyüttműködés az olyan dolog, hogy vagy van vagy nincs. Ez a nehéz a politikában, meghallgatni egymás véleményét és megtalálni a kompromisszumot, ez a Magyar Liberális Párt legfőbb alapvetése és célkitűzése, az igazsághoz csakis vitával és egymás meghallgatásával lehet eljutni. Micsoda propagandát írtam, megdöbbentő, de nem baj, a beszélgetéseink alatt én is itt kezdtem úgyérezni, hogy ez végre egy tisztességes vállalható párt.
A következő témával tulajdonképpen visszakanyarodtam a keddi kérdésemhez, a hivatalok élhetőségéhez, hogy ne csak elvekről beszéljünk. Olvastam az “ Igenis, Miniszter úr” -című könyvet, ez egy angol 80-as évek beli tv-sorozat könyv változata, ahol James Hacker, közigazgatási miniszter munkájáról olvashatunk a legkomikusabb formában. A probléma fő forrása, hogy a hozzánemértő miniszter nem tudja rendesen ellátni a feladatát és politikai döntéseket hozni, mert mivel nem látja át a dolgokat az állami hivatalnokok könnyen kiveszik a hatalmat a kezéből. Az persze világos, hogy amíg a Fidesz kormányoz addig ez nem jelent veszélyt, hiszen mindenki fél döntést hozni, így minden döntés végül Orbán Viktorhoz gyűrűzik be, aki éjt nappallá téve dolgozik hogy mindenre időtszakítson. Bár hagyná abba egy kis időre! De ha esetleg kormányváltás következne be, akkor meg nem azért lesz -e élhetetlen egy-egy hivatal, mert a Fidesz rezsim után a fellelkesülő aparátus veszi át a hatalmat az ellenzék helyett? Mindenkit megnyugtathatok, Magyarország még ott sem tart, mint a 80-as évek angliája, ahol ilyenektől kell tartani. Az angolszász rendszerekben, a választások alkalmával csak a legfelsőbb döntéshozói réteg cserélődik az aparátus körforgása ennél sokkal lassabb, ez teljesen logikus hogy a szakértőket nem érdemes össze vissza lecserélgetni, akár milyen is legyen a politikai meggyőződésük, mert ők csakis a szakértelmük és rutinjuk miatt vannak ott ahol. És csak ezért kell attól tartani angliában, hogy ezek a szakértők esetleg becsapják az éppen odakerülő minisztereket, mert azok eleinte sokkal nehezebben ismerik ki magukat az új környezetben. Magyarországon más a helyzet, az egymást váltogató kormányok a ciklus elején teljesen kisöprik az aparátust, nehogy a helyén maradjon bárki is aki az előző kormány alatt került a posztjára. És így hogy mindenki a nulláról indul, a teljes káosz miatt nem az a legégetőbb kérdés hogy végülis ki gyakorolja a hatalmat, inkább hogy hogyan lehet így egyátalán dolgozni. Itt megint csak az együttműködésben van hiány, sajnos amilyen pofon egyszerű erre a megoldás, annál nehezebb a megvalósítás. És a mai Magyarország pont belefut újra ebbe a dilemmába, mert ha lesz kormányváltás, az csakis az MSZP-vel lehetséges, márpedig az MSZP-nél a Fideszes lejárató kampányok miatt óriásiak lehetnek az indulatok. Így emberileg érthető lenne a tisztogatás, de politikailag nem. Persze ezzel is lehet vitatkozni, mert igen az is kockázat, hogy a fennmaradő fideszhű aparátus a legkevésbbé sem lesz együttműködő és segítőkész és ez egy csomó idő elpazarlásához vezethet, de hát Rómát sem egy nap alatt építették. Magyarországnak ma arra van szüksége, hogy külföldi példára, jól működő demokráciát építsen ki, és utána lehet gondolkozni, hogy mennyire élhetőek a hivatalok. Egy szó mint száz tetszett ez a beszélgetés is Fodor Gáborral, mindig tudott válaszolni, és jó pedagógus módjára mindig hagyta hogy én vonjam le a végső következtetést.
Hemrik B. P.
