Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások


Magyar Helsinki Bizottság - Harmadik Nap

2013.05.10. 17:33 Székely Áron

Ma a fővárosi törvényszéken voltam. Amikor beléptem az épületbe, ellenőriztek fémdetektorral aminél természetesen besípoltam. A tény, hogy még sose voltam bíróságon plusz, hogy nálam sípolt a fémdetektor már így is eléggé szorongással töltött el. Ezen az se segített, hogy fogalmam se volt hogyan kéne viselkednem, szóval a lehető legapróbbra összehúztam magam és megkerestem a 80-as számú tárgyalót a földszinten.

Az ajtó zárva volt. Szerencsére nem mentem be, ez ugyanis a szokás, bemegy a bíró majd miután letelepedett kiszól mindenki másnak hogy jöjjön be. Ezek után a "mindenki más" bevonul a terembe, egyesével, bemutatkozva majd céljukat közölvén leülnek. Ezek után a szakértő(k) és tanú(k) kivonulnak a teremből és megvárják, hogy szólítsák őket.

A tárgyalás nagyon érdekes volt, bár nem Helsinkis volt hanem csak az egyik itt dolgozó jogász ügye volt amire bemehettem.

Szólj hozzá!

Címkék: Jog

Ügyvédek árnyékában

2013.05.10. 15:39 szigeti nora

Az árnyék témahetem egy V. kerületi nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkező, a polgári jog valamennyi területével foglalkozó ügyvédi irodában töltöttem, ahol alkalmam volt részt venni ügyvédi hivatás gyakorlásának mindennapjaiban. Különösen szerencsésnek érzem magam, hogy az ügyvédi szakma olyan jeles képviselőivel dolgozhattam együtt, akik nem csak az ügyvédi hivatást gyakorolják magas szinten, hanem a tudományos élet jeles képviselői is.

Napjaim sűrűk voltak, mindig volt számomra egy újabb kihívás. Megismerkedtem a hét során az irodai munkával, továbbá lehetőségem nyílt tárgyalásokon is részt venni, illetőleg beletekinthettem a választottbírósági eljárás folyamatába is. Szerdán még a Kúriára is (egykori Legfelsőbb Bíróság) eljutottam, mely igazán maradandó élmény volt számomra. Az irodai munka során bepillantást nyerhettem az elektronikus cégeljárásba, okiratokatszerkesztésbe és egyéb, az ügyvédi munkához kapcsolódó feladatokba. Mindenki nagyon segítőkész és kedves volt velem az első naptól kezdve. Az itt töltött idő alatt megerősödött bennem az, az elhatározás, hogy a jogi pályával kapcsolatos választásomat megtartsam.

komment

Címkék: Jog

Negyedik nap az irodában

2013.05.09. 23:15 Karl Amina

Ma délelőtt érettségizni voltam, de délután bementem az irodába. Nem történt semmi izgalmas, folytattuk az előző napi munkákat. Aktákat rendeztem, adatlapokat nyomtattam ki és tűztem össze, a tértivevényeket írtam meg. 1 ingatlanra 218 tulajdonosnál ez elég sokáig tart, de nem baj mert végül a többiekkel együtt csináltuk a végén és addig jól szórakoztunk:)




Szólj hozzá!

Címkék: Jog

csütörtök

2013.05.09. 20:03 szabo_peter

Ma Printz úr cégénél nyerhettem betekintést a könyvvizsgálói munka alapjaiba. Az összegyűjtött anyagok elolvasása után már részben értettem is, hogy miről van szó. 

Szabó Péter

Szólj hozzá!

Címkék: Gazdaság Jog

Harmadik nap az irodában

2013.05.09. 00:04 Karl Amina

A mai napot helyszíni szemlével kezdtük. Az egyik ügyvédjelölttel, Annával kimentünk a 3. kerület és Üröm határára, ahol épülni fog a vasút. Igazából kicsit izgalmasabb dologra számítottam, majdnem 2 órán keresztül 3 ingatlant mért fel egy szakértő és földmérők, hogy mekkora részt kell kisajátítani és, hogy az körülbelül az mennyit ér.  Később a szakértő elküldi az irodának az adatokat, ami alapján megírják majd az ajánlatot. A mai nap nagy része azzal ment el, hogy ilyen ajánlatokat adatlapokkal együtt küldtünk el körülbelül 100 embernek. Ma hamarabb hazajöttem, mert holnap érettségizek, de utána az irodában töltöm a délutánt.

Szólj hozzá!

Címkék: Jog

szerda

2013.05.08. 20:59 szabo_peter

Ma a XVI. kerület május nyolcadikai képviselő testületi ülésén vettem részt. A napirend érintette többek között a közbiztonság, a helyi kertváros-kártya kibocsájtásának, az alapító okirat módosításának, az óvoda vezetőségének, az uszodának, és a helyi iskola új, műfüves focipályájának ügyét is érintette. Az ülésen való részvétel sok új tapasztalattal gazdagított, hiszen betekintést nyerhettem egy ilyen kerületi képviselő testület, és a polgármester, valamint az őket ellenőrző szervek munkájába.

Szabó Péter

Szólj hozzá!

Címkék: Politika Gazdaság Jog

Második nap az irodában

2013.05.07. 23:20 Karl Amina

A mai napom kicsit érdekesebb volt mint az előző. Reggel a Fővárosi Főügyészségre vittel el pár iratot és utána mentem csak be az irodába. Utána megkapta a komolyabb feladatot amire vártam. Ahhoz, hogy autópályát lehessen építeni az államnak ki kell sajátítania a földet ahol majd megépül. Ezekre a földekre elmegy egy szakértő aki felméri a föld értékét és az ügyvédnek kell árajánlatot küldenie a tulajdonosoknak. A könnyebb esetekre minta alapján én írhattam meg az árajánlatot (ahol nem volt pl. jelzálog a földön vagy nem olyan sok tulajdonos van h 10 oldalon keresztül sorolják fel). Utána ezeket el kellett egy adatlappal együtt küldeni postán a tulajdonosoknak, de közben elfogyott a boríték úgyhogy azért én mentem el ebéd előtt. Jó volt látni ahogy mindenki ilyenkor kicsit mesélt magáról, hogy éppen mi történik vele és hogy tényleg barátok akik együtt dolgoznak. Utána megcímeztem borítékokat tértivevényt kellett rátenni. (A tértivevény a boríték hátulján van, amikor megérkezik a postás rögtön hozza is vissza és így tudják mikor érkezett meg a levél.) Közben bedobtak a mélyvízbe is: kaptam egy lapot adatokkal, hogy írjak egy feljelentés kiegészítést, mert eltűnt egy laptop is egy betörésnél és olyannak írjam meg amilyennek elképzelem, hogy milyen lehet egy ilyen bejelentés. Szerencsére már korábban az apukám íratott velem leveleket így volt némi elképzelésem, hogy hogy kell kinéznie de pont ilyet még sose láttam. Meglepően jól sikerült csak egy kicsit kellett formailag megváltoztatni.

A hét hátralevő részében valószínűleg ilyenekkel fogok foglalkozni mint ma és holnap reggel elmegyek életem első helyszíni szemléjére is.

Szólj hozzá!

Címkék: Jog

kedd

2013.05.07. 22:15 szabo_peter

Printz úr ma vidéken tartózkodott, így nem állt módunkban találkozni. Ennek ellenére nem maradtam feladat nélkül, hiszen tegnap kaptam rengeteg, a témámhoz kapcsolódó forrást. Ezek a szövegek főleg a pénzügyi jognak, valamint a könyvvizsgáló feladatainak, jogainak, és kötelezettségeinek alapjaival foglalkoztak. Többsége száraz, és nehezen érthető szakszöveg , de megértésük nélkülözhetetlen lépés a hét eredményessége felé.

Szabó Péter

Szólj hozzá!

Címkék: Gazdaság Jog

Magyar Helsinki Bizottság - Második Nap

2013.05.07. 16:13 Székely Áron

A mai nap valamivel lassabb volt mint a tegnapi. Reggel, első feladatom egy 10 perces kisfilm feliratának "véleményezése". Le kellett írnom a felirat hibáit és megjegyzéseimet, például, hogy ne mozogjon a felirat vagy ne legyen talpa a betűknek.

Miután végeztem a feliratokkal, azt a feladatot kaptam, hogy rendezzem el azokat a könyveket és kiadványokat amelyek a könyvtár polcain feküdtek össze-vissza. Ez nem volt annyira egyszerű, mint ahogy gondoltam.

Könyvrendezés közben rábukkantam vagy egy köbméter díjra, éremre és oklevélre amit a Magyar Helsinki Bizottság kapott kiváló munkájáért.

Délután még a weboldalon található cikkeknek kellett "profil fotókat" keresnem. Sajnos erre a feladatra már igen kevés energiám maradt, így inkább az irodában dolgozókkal beszélgettem és az említett cikkeket olvasgattam.

Kíváncsian várom a holnapi bírósági tárgyalást.

Szólj hozzá!

Címkék: Jog

hétfő

2013.05.07. 15:17 szabo_peter

Ezen a héten Dr. Printz János könyvvizsgálót fogom követni. Első nap először az ÁJK-ra mentem, ahol a Közigazgatási jogi tanszék vezetőjével találkoztam, és kaptam tőle egy, a Pénzügyi jogról szóló tankönyvet, hogy értsek is valamit abból, amit látni fogok. A szakirodalom tanulmányozása után találkoztam Printz úrral, és megnéztem az előadását a Közgázon az önkormányzatok költségvetésének ellenőrzéséről. Összeszedett nekem egy jó 100 oldalnyi átnézendő anyagot a témáról, úgyhogy a tankönyvvel együtt holnap is lesz mit olvasni.

Szabó Péter

Szólj hozzá!

Címkék: Gazdaság Jog

süti beállítások módosítása