Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Magyar Helsinki Bizottság - Harmadik Nap

2013.05.10. 17:33 Székely Áron

Ma a fővárosi törvényszéken voltam. Amikor beléptem az épületbe, ellenőriztek fémdetektorral aminél természetesen besípoltam. A tény, hogy még sose voltam bíróságon plusz, hogy nálam sípolt a fémdetektor már így is eléggé szorongással töltött el. Ezen az se segített, hogy fogalmam se volt hogyan kéne viselkednem, szóval a lehető legapróbbra összehúztam magam és megkerestem a 80-as számú tárgyalót a földszinten.

Az ajtó zárva volt. Szerencsére nem mentem be, ez ugyanis a szokás, bemegy a bíró majd miután letelepedett kiszól mindenki másnak hogy jöjjön be. Ezek után a "mindenki más" bevonul a terembe, egyesével, bemutatkozva majd céljukat közölvén leülnek. Ezek után a szakértő(k) és tanú(k) kivonulnak a teremből és megvárják, hogy szólítsák őket.

A tárgyalás nagyon érdekes volt, bár nem Helsinkis volt hanem csak az egyik itt dolgozó jogász ügye volt amire bemehettem.

Szólj hozzá!

Címkék: Jog

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr495292634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása