Nemrég értem haza, mondanom sem kell, hullafáradtan. Igaz, reggel csak 11-re kellett ma mennem, de a folyamatos elfoglaltságok miatt elég kimerítő volt a nap - kezdem érteni, mit élhetnek át azok, akik reggeltől estig ott vannak.
A napom eleje hasonló volt a tegnapihoz, besegítettem az irodai munkába. Ez annyit takar, hogy a különböző gyerekekhez tartozó iratokat fűztem le a mappáikba, a mappákat a polcokon rendeztem az azonosítójuk szerint. Eközben több itt dolgozóval is tudtam beszélni, érdekelte őket az AKG és a témahetünk, engem meg a munkájuk, így kölcsönösen megosztottunk egymással, amit tudtunk. Már megismerkedtem a pszichológussal is, remélem, ha héten még tudok vele egy kicsit hosszabban is beszélgetni. Ezután az ebéd következett, majd a délutáni szakkörig visszatértem a munkámhoz, a többiek pedig felmentek valami eligazítás/értekezlet-félére, mialatt a gyerekek a csoportjaikban a nevelőikkel voltak.
Ezután következett számomra a nap fénypontja: a szakkör. Itt végre megismerkedhettem a lányokkal, miközben együtt dolgoztunk a heti egyszeri kézműves foglalkozáson. Nemezeltünk.
Nagyon nagy és pozitív élmény volt ez, mivel mindenre fel voltam készülve és mindenre fel is készítettek, de végül az előzetesesekből és javítósokból álló tíz fős csoport kedvesen fogadott. Az elején még bizalmatlanul méregettek és olyan messzire kerültek, amennyire csak lehet, de nagyon hamar beszédbe elegyedtünk, amint kiderült, hogy nagyjából egyidősek vagyunk. Erről többet nem szeretnék mondani, de remélem találkozom még ezzel a csoporttal a hét folyamán.