Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Első nap - Parlament

2013.05.07. 18:10 Schiffer Ferenc

A témahét során Molnár Csaba parlamenti képviselőt, a Demokratikus Koalíció alelnökét fogom követni. Első nap reggel fél kilencre kellet az Országgyűlés Irodaházához, a Fehér házhoz mennem. Itt megkaptam a vendégkártyát, majd miután találkoztam mindenkivel az irodában kilenctől részt vettem a napindító értekezleten. Itt olyan dolgokat beszélnek meg a résztvevők, mint a sajtótájékoztató témáját, hogy milyen közleményeket adjanak ki, illetve végig mennek a napirendi pontokon és a napirend előtti felszólalásokon. A DK képviselői közül Gyurcsány Ferenc elnök és Molnár Csaba alelnök vett részt. A közlemények és a sajtótájékoztatók témáját az elmúlt napok fontosabb eseményei alapján választják meg, hogy a sajtó mit hozott le fontos hírként.  Rendkívül érdekes volt számomra ez a megbeszélés, remekül bemutatta egy frakció működését és hogy az miként kommunikál. Az értekezlet egy órás volt, mikor vége lett következett az elnökségi ülés amire én nem mehettem be. Mindenképp kötelezőnek tartom megemlíteni, hogy a Fehér ház-ban is Á La Carte konyha működik szinte teljesen azonos árakkal, mint az AKG-ban, de gondolom a minőség/mennyiségbeli különbséget nem kell hosszasan ecsetelnem. Persze Évi néni hiánya egyből feltűnt, így nem is volt az igazi. 

kép2.jpg

A parlamentbe a bejutás hosszadalmas volt, a vendégkártyások a hetes kapunk mehetnek be. Itt előttem állt három ember is akiknek az Országgyűlési Őrség tagja szerint (ezt nem pontosan értettem) a program egyik részében benne volt a nevük, de a másikba még nem érkezett meg. Így hosszas telefonálásokat kellet kivárnom, mire a probléma megoldódott. Az én beengedésemmel nem volt gond. A parlamentben délben találkoztam a koronánál Molnár Csabával, ahonnan a szokásos napirend előtti sajtótájékoztatójára mentünk. 

A sajtótájékoztató után nézhettem meg az országgyűlés munkáját. Egy szakértői páholyból hallgathattam a képviselőket. Először jöttek a napirend előtti felszólalások egytől, ezek összesen körülbelül egy órásak voltak, utána jöttek az interpellációk, majd az azonnali kérdések. Én ezt a három szakaszt hallgattam meg. A napirend előtti felszólalásokat a frakcióvezetők vagy annak helyettesei végzik el. Erre nem kötelező a kormánynak válaszolni. Ezek után jöttek az interpellációk, amikor is a képviselők feltesznek egy kérdést a kormánynak és egy illetékesnek válaszolnia kell rá. Itt voltak az "izgalmasabb" részek. A kormány válaszát a kérdező elfogadhatja vagy elutasíthatja. Ha nem fogadja el akkor az országgyűlésnek szavaznia kell a válasz elfogadásáról. Ilyenkor a frakciók néhány tagja a szavazást nem csak a gombok által végezte, az egész terem harsogott az "igen"/"nem" szavaktól. Amikor egy kormánypárti képviselő kérdezett a kormánytól azt az ellenzékiek hangosan kommentálták különböző módon, például: "Ezek kinyalják egymás seggét". Meglepő módon a parlament folyosóin rengeteg hangos káromkodás hallható. A hétfői nap történt a sajtóban elhíresült eset, miszerint Kövér László országgyűlési elnök nem engedélyezte Szanyi Tibor MSZP-s képviselő interpellációját, mert az sértő, mire a képviselő úr felmutatott egy dohányterméket ábrázoló táblát, amire az volt írva hogy: "Mutyifilter" és a dohányzás káros hatásait feltüntető helyen is egy Fideszt bíráló szöveg volt látható. Mondanom sem kell, a baloldal ezt is hangos hahotázással díjazta. 

foto4.jpg

Egy másik eset, amikor szavazást volt arról, hogy elfogadják-e a kormány válaszát. Az egyik MSZP-s képviselő az első sorok egyikéből felállt, hátrafordult és hangosan közölte párttársaival: "Ez egy egytrafikos kérdés  volt". A frakció körében ismét nagy tetszést váltott ki a poén. Természetesen a Fidesz frakció fölénye miatt mindig elfogadásra került, úgyhogy nagy tétje nincs a szavazásoknak. (Azért csak MSZP-s példákat tudok mondani, mert az ő részük mögött ültem, így őket hallottam leginkább)

Az interpellációk után, amik összesen szintén egy-másfél órásak voltak jöttek az azonnali kérdések. Itt a kérdés során konkrét válaszadót kell megjelölniük a képviselőknek. Bár kérdés lett volna, a Fidesz frakcióból mindig hiányzott a kijelölt válaszadó, így több jobbikos képviselő is hangosan nemtetszését fejezte ki, mint: "Akkor mi értelme ennek?" és "Hagyjuk az egészet inkább holnapra" (nem pontosan idézek, de a tartalmuk ez volt). Miután végre a megjelölt válaszadó is a házban volt, meghallgattam néhány azonnali kérdést, majd négy óra körül elhagytam a Parlamentet.

foto3.jpg

A nap legérdekesebb része a parlament volt, ahol bár tudtam az eddig látott parlamenti közvetítések alapján, hogy a képviselők nem spártai fegyelemmel ülik végig az országgyűlést, de meglepően hangosak voltak. A beszélőkre egy-kettő embernél több általában nem figyelt vagy csak félig-meddig, sokan újságot olvastak, számítógépeztek (hozz kell tenni, hogy nem játszottak rajta, hanem ahogy láttam dolgoztak) vagy egymással beszélgettek. Kissé olyan érzésem volt, mintha egy hetedikes-nyolcadikos rajzepochán ülnék, ahol senki sem figyel, a tanár pedig az éppen beszélő és az országgyűlési elnök, aki fegyelmezni próbálja a tanulókat. Természetesen jómagam sem várom el hogy 385 parlamenti tag az éppen beszélő társukat figyelje, csak az ember laikusként mást gondol. Ja és a parlamentben mindenki sütit eszik, szerintem én voltam az első aki a büfében szendvicset vett.  

Összességében érdekes, tanulságos nap volt. Mindenki kedves és segítőkész volt velem, Molnár Csabának külön köszönöm, hogy időt szakít rám és követhetem a témahét során!

Szólj hozzá!

Címkék: Politika

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr25286642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása