Árnyék témahét a KPO (12.) évfolyamon

A mai napot 8-kor kezdtem az orvosi tárgyaló előtt, de be sajnos nem igazán jutottam. Egy kicsivel később odalépett hozzám a főnővér, hogy ma neki fogok segíteni, és mondta, hogy a főorvos úrral beszélt arról, hogy esetleg bemegyek a műtőbe, de majd a főorvos úr jön az osztályra és akkor megbeszéljük. Átmentünk a folyosó túloldalára, a kórtermekhez ott bemutatott a többi ápolónak, és be is álltam segíteni reggelit osztani. Az osztályon sok diabéteszes, vese, máj vagy epe műtétre váró vagy éppen túlesett beteg volt ezért szinte mindenkinek személyre szabott kaját kellett volna kapnia, de sajnos ezt a konyhán nem mindenkinél tartották tiszteletben, ezért páran kénytelenek volták beérni vajaskenyérrel esetlek egy kis lekvárral. Ez után kezdődhetek a szokásos reggeli teendők, amik a gyógyszerosztás, és a láz és vérnyomásmérés volt. Én ebből kivettem a részem és az osztályon található körülbelül 40 betegnek röpke és izgalmakkal teli 3 órában megmértem a vérnyomását és a lázát. Majd közelebbről is megismerkedtem a lázlappal és az imént felírt vérnyomást és testhőmérsékletet átvezetettem. Ezek után apróbb feladatok következtek: Vigyél egy infúziót ide! Vigyél egy kötszert a Janinak! Nézd meg, hogy a 42/2es bevette-e a gyógyszerét! Vetesd be vele! Mond neki, hogyha nem veszi be, akkor muszáj lesz vénát szúrni, hogy intravénásan kapja meg! stb. Amíg ezzel elvoltam, jött pár új beteg, akiket fel kellett venni az osztályra. Az osztályra való felvételt, egy fehér, névvel és kórteremmel ellátott karszalag átadása jelentette, továbbá egy pár oldalas kérdőív kitöltése, amiből főleg a beteg általános állapotáról és a családtagjaikról kaptunk információkat. Rövidke betanítás után már ez is ment, és ha jól számoltam 7 új beteget én vettem fel. (Persze nekik is meg kellett mérni a lázát és a vérnyomását, így már 47nél jártam. Hááh) Ezután az ebédosztás következett, a reggelinél tapasztalt nehézséggel ismét találkoztunk, de itt annyival meg tudtuk oldani, hogy aki csak pépeset kaphatott az nem ehetett süteményt és kenyeret, így maradt a főzelék és a leves. Ebéd után a már lefolyt infúziókat szedtem ki betegekből, ekkor már lelkesedésem is alábbhagyott, hiszen fél 3 volt, és a napra kitűzött utolsó műtét már elvileg negyed órája tartott, de sebaj a nap alatt bőven találkoztam olyannal, hogy a dolgok elhúzódtak, így gondoltam biztos most is ez a helyzet.15:15 körül megtalált a főnővér, hogy sikeresen lezajlott a nap utolsó műtéte is, tehát ha végeztem szerinte nyugodtan menjek haza, hátha másnap több szerencsém lesz. Még befejeztem, amivel éppen akkor foglalatoskodtam és megfogadtam a nővér tanácsát. A napot azért nem könyveltem el teljes kudarcnak hiszen, szerintem hasznosan tevékenykedtem, segítettem az ápolóknak, akiknek rengeteg feladattal kell megküzdeni nap mint nap, amire az ember nem is gondol. Szerintem megkedveltek és én is őket. Továbbá azt is kisebb sikernek könyveltem el, hogy a nap végére nemcsak, hogy megszoktam a „nővérke” megszólítást, hanem még hallgattam is rá, ami kicsit aggasztott az az volt, hogy az ápolók „Viszlát holnap"-pal köszöntek el, ami egy kicsit megrémített…