Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

ZP

2013.05.08. 11:46 Knipfer Dóra és Babiczky Kamilla

Tegnap (május 7.) a Zöld Pardonban voltunk, és a rendezvényszervezővel töltöttük az egész napot.

911289_4307798707976_1063410449_n.jpgTájkép

   Hallgathattuk, hogyan bonyolítja le az együttesek meghívását, hogy készít Facebook Event-et, és, hogy hogyan fogadják a fellépőket. Körbevezetett minket a ZP-ben, benézhettünk a kulisszák mögé és betekintést nyertünk abba is, hogy a fellépőknek milyen külön kívánságaik vannak. Erről sok-sok történetet hallhattunk. Például Steve Aoki soha nem hoz magával alsónadrágot, hanem mindig kér több csomag, fekete fehérneműt. Marilyn Manson öltözőjében meg nem lehet tükör, mert ő egy vámpír, és az egész lakókocsiját feketével kellett kifesteni, kívül-belül. Még a mosdó is fekete kellett, hogy legyen. Skrillex meg mindenkivel elmond egy imát, mielőtt felmegy. Jó ember! 

   Szóval ez a szakma nagyon érdekes, és szórakoztató, persze nagyon fárasztó is. 

   Mi abban tudtunk segíteni, hogy a májusban fellépő együttesekről kellett infókat kiírnunk, megnézni, hogy hányan jönnek és segíteni a Facebook hirdetések megírásában. 

   A mai napunk (május 8.) egy rövid nap volt, mert kedves mentorunknak korán el kellett mennie a kislányáért az iskolába, de addig is tudtunk segíteni megint. Kiírtuk, hogy változott-e a létszám, visszajeleztek-e többen az eventekre. A mai napot is nagyon élveztük.

Knipfer Dóra és Babiczky Kamilla

Szólj hozzá!

Címkék: Vendéglátás

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr65287861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása