Azt hiszem, hogy az én árnyékkodásom kicsit rendhagyó ezen a héten, mert egyszerre több mindenkit követek, de tulajdonképpen nem tudom pontosan, hogy kit.
Eredetileg a Madách színházba mentem volna, de az utolsó pillanatban visszamondták. Úgyhogy az én vasárnap, hétfőm és még a keddem is azzal telt, hogy találjak valakit, akit követhetek. Azért ez is izgalmas feladatnak bizonyult, csak sajnos nem igazán sikerült megoldani...de hogy mégse otthon üljek végig, Annával megbeszéltem, hogy együtt követem vele Hegyi Barbarát, balsorsszerű helyzetemre való tekintettel. Úgyhogy hétfőn reggel hivatalos voltam a pesti színházba, a Sógornők című darab próbájára, amit Hegedűs D. Géza rendez. A próba viszonylag hosszú volt, de nagyon jó hangulatban telt. Utána rögtön szaladtunk a tv stúdióba, ahol Szilly Nóra készített egy fél órás interjút Barbarával. Ez nagyon érdekes volt, mert egyrészt csomó mindent megtudtunk róla (olyan kérdések is elhangzottak, amik nekem eszembe sem jutottak, hogy megkérdezhetném) és közben még azt is láttuk, hogyan veszik fel az anyagot a stúdióban, hogyan programozzák a hátteret, milyen kameraállások vannak, stb. Este pedig megnéztük az Átutazók című előadást, ami egy nagyon különleges darab, mozaikszerűen kis jelenetek vannak benne, és a nézőnek kell összeraknia magában a képet. Mikor vége lett a darabnak, bemehettünk az öltözőkhöz, ahol még Törőcsik Marival is találkoztunk, naigen, egy kicsit forgott velem a világ…
Kedden fél háromkor találkoztunk az AKG előtt, onnan a raktár utcai filmstúdióba mentünk, ahol Barbara főzőműsorához kellett alávenni hangot. Ja és itt volt az, hogy találkoztunk Marcival, mert ő meg valami vágómunkát tanulmányozott nagyon bőszen :D Szavamra, volt nagy ujjongás! Késő délután aztán a Vígszínházba mentünk megnézni egy próbát, ahol kiderült számunkra, hogy még a próbalátogatásra is íratlan szabályok vannak. Mert persze Annával -az üres nézőtér láttán teljes győzelmi mámorban égve- beültünk legeslegeslegközépre, és nagyon örültünk a fejünknek. Öt perc után aztán Barbara megérkezett, és türelmesen elmagyarázta, hogy pont a rendező helyén ülünk, és ez kicsit sem ajánlott, mondhatni tilos. Game Over. Kisunnyogtunk gyorsan a sor szélére és egészen a hangpróbáig ott is maradtunk, aztán persze ki kellett mennünk, mert már jött a közönség. Aznap A Lovakat Lelövik Ugye? zenés darabot játszották Eszenyi Enikő rendezésében. Annak ellenére hogy a színészek lényegében az egész előadást végigtáncolták, nyomasztó volt, és elég nagy hatással is volt rám. A legjobban az az erős kontraszt fogott meg benne, ami a könnyed rockis számok és a történet, a mondanivaló között volt, ettől vált az egész nekem olyan drámaivá. A taps után aztán megint az öltözőkhöz mentünk. Egyébként a legnagyobb élményt pont ez jelentette számomra, hogy minden előadás után tudtam beszélgetni a darabról Barbarával. Neki annyi jó gondolata van, sokat lehet tőle tanulni, anekdotákat mesél és egyáltalán érdekes egy színész szempontjából látni a figurákat, a cselekményt. Neki köszönhetem azt is, hogy Péter Katával találkozhattam, aki szintén a vígben játszik, és aki nagyon segítőkész volt mindenben. És örömmel jelentem: csütörtöktől hivatalosan is őt követem majd.
A mai nap (azaz szerdán) itthon voltam, úgyhogy sok érdekesről nem tudok beszámolni. Az első gondolatok azonban megfogalmazódtak a fejemben. Például az, hogy egy színész életében sosincs megállás, állandó a pergés. Egyelőre el se tudom képzelni, milyen lehet hétvégék, pihenőnapok, szünetek nélkül létezni. Óriási elhivatottság kell hozzá, az biztos. Barbara a legjobb példa erre, ő minden napját 5000 wattos energiabombaként csinálja végig, egyfolytában mosolyog, és látszik rajta, hogy élvezi, amit csinál.
