Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Első nap a laborban

2013.05.06. 23:19 Ralbovszki Dorottya

Ezen héten az ELTE-én egy biokémiai laborban vagyok. Kicsit bonyolult, hogy mivel is foglalkoznak pontosan, nekem 2 órán át magyarázták leegyszerűsített változatban. A laborban mindenki nagyon kedves volt velem. Az ebédszünet után már én is beszállhattam a tesztekbe, így többek közt PCR-t végeztünk (polimeráz láncreakció), rengeteget pipettáztam (a végére egészen belejöttem), tenyésztettünk baktériumokat, akiket aztán megfertőztünk bakteriofág vírusokkal, akik ampicilinre rezisztensek. Végül szélesztettük ezeket a fertőzött baktériumok ampicilines agar táptalajon. Nagyon élveztem ezt a napot, csak még mindig nem értek teljesen mindent, például elmondták a heti tervet, én körülbelül egy szót sem ismertem belőle, de nevetve nyugtattak meg, hogy azt majd elmagyarázzák. Szóval nagyon várom a következő napokat, azt tudom, hogy szerdán egy hosszabb tesztet foguk végigcsinálni.

Szólj hozzá!

Címkék: Tudomány

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr885285399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása