Ma már reggel 8-tól nyitva volt a terasz is, tehát 3-szor több vendéget fogadtunk, mert hát szívesebben ülnek le a tér közepén és reggeliznek a napfényben a vendégek. Elmondható hogy minden társam tudja a tutit, vagyis megmondja mindenki hogy mit csináljak. Persze elég gyakori hogy a két instrukció egymásnak ellentmondásos, de tartsam be mind a kettőt.
A legrosszabb mikor egy nagyobb társaság érkezik. Kinézetre nem lehet megmondani mindenkinél, hogy most magyar vagy külföldi-e. Szóval érkezik a négy fős társaság, leülnek én pedig viszek négy magyar és négy angol étlapot magammal. Köszönök egy "hello"-t majd ők is halkan vissza köszönnek. Kiosztom a magyar étlapokat és mikor befejezem az egyikük megszólal: Angolul! Szóval szabadkozva veszem ki mindegyik vendég kezéből az étlapot és osztom ki újra a már angol menüt. És már piros a fejem, mert nem is értik hogy most minek cserélgetem ezeket.
Ma már nem főzhettem kávét. Habár a kívülállók szemében a kávéfőzés csak egy gombnyomásból áll, igazából sokkal több minden számít, kezdve hogy mennyi darált kávét teszek bele és milyenre gőzölöm a tejet, stb. Ma ötig dolgoztam, az utolsó órák csendes gyötrődésekben telnek, mert a pincér nem ülhet le, nem telefonozhat, nem figyelhet másra csak a vendégekre. Kapunk néha egy-két perces szünetet, de ne éld bele magad. Habár lapos talpúban járok be, igazi maratonnak tűnik az egész. De az 5 órás végzések a jók, mire haza érek már rágyúrtam az izomlázamra is, tehát fájdalom mentesen fekszem le aludni.
Ma a konyhába is bepillantottam. Ott egy igazi cirkusz van. Értsd: drámáznak, énekelnek, viccelődnek és néha megcsinálják a rendelést is.Délre már általában készen van az aznapi menü és mindent frissen készítenek el. Soha semmi sem telik 10 percnél több időbe míg elkészítik, és az étlapon a lazactól kezdve a kacsáig minden van. Persze ne értsük hogy ilyen flancos lenne az egész, mert egy hamburgert is bedobhatsz!
