Mi az az Árnyék témahét?

2013. május 6-10-ig az AKG végzés előtti évfolyamán "Árnyék" témahetet tartunk. A témahét során a diákok egyenként kísérik a napi mukájukban egy-egy szakma képviselőit 5 napon keresztül. A munkájukban segíthetnek, megfigyelhetik, hogy mit is jelent az adott szakmában dolgozni. A blogon a tanulók napi beszámolói olvashatóak.

Látogatások

Péntek: Utolsó napom az IT Services-nél

2013.05.10. 22:56 Romek Nóri

(Infó: Kevin Reagan közgazdászt követem a héten)

Ma 7kor találkoztam Kevinnel a Római fürdő HÉV megállónál, ahonnan kocsival utaztunk Debrecenbe. Útközben még fölvettünk egy informatikus embert, aki egy külön prezentációval készült a debreceni munkatársaknak, és ezért utazott le a városba.

Körülbelül 9:20-kor fordultunk be az ITSH irodaépületéhez. Első körben megismerkedtem Kevin csapatának Debreceni részével (akiket telefonos konferenciák során már hallottam). Majd egy fél órás gyors beszélgetést hallgathattam meg a kiképző emberek tréningjét szervező munkatárssal.

Ez után egy másik rövid tárgyaláson vehettem részt, melyben bizonyos emberek pozíció- és helyváltoztatásáról is szó volt.

Majd, még ebéd előtt belekukkanthattam a cég HR-es jelentésébe és egy költségvetési kalkulációba is.

A délután során láttam a már előbb említett prezentációt illetve egy hosszú ötletbörzét is meghallgathattam melyben a „kreatív” informatikus munkát végző emberek egy része is részt vett. Nagyon érdekes volt az ő munkájukról információt kapni.

Fél 5 körül indultunk vissza a fővárosba és 7 óra után egy kicsivel köszöntem el Kevintől.

Én nagyon élveztem ezt a témahetet. Szerintem nagyon jó lehetőséget kaptam arra, hogy megnézhessem egy cég működését. Csak pozitív tapasztalataim voltak: mindenki nagyon barátságos és segítőkész volt, egyszer sem merült föl, hogy az problémát okozna, ha én is részt vennék a beszélgetéseken/tárgyalásokon.

Köszönettel tartozom az összes ITSH munkatársnak, akivel találkoztam és akik megenkedték, hogy meghallgassam a tágyalásokat, beszélgetések. Köszönet Nádori tanár úrnak, aki megszervezte az "árnyékvetőmet". És persze külön köszönet Kevin Reagan-nek, akit ezen a héten követhettem.

Szólj hozzá!

Címkék: Gazdaság

A bejegyzés trackback címe:

https://arnyektemahet.blog.hu/api/trackback/id/tr45294364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása