Szerdán ismét ellátogattam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Köztelek utcai épületébe. Azt hittem, hogy egész nap egy big band próbáján fogok ülni, de ehhez képest az első pár óra beszélgetéssel telt. Felvetődött néhány nagyon érdekes téma, amikkel jó, ha minden zenész tisztában van. Szó esett például arról, hogy mi a teendő, ha egy felkérésre igent mondok, de egy másik hely jobb ajánlatot tesz (mondjuk többet fizet) és választanom kell a kettő közül. Ebben az esetben például nem érdemes lemondani egy olyan fellépést, amit már egyszer elfogadtam, mert lehet hogy az a hely nem fog még egyszer felkérni és, habár azon az egy koncerten lehet, hogy többet keresek, hosszútávon jelentős bevételkiesést jelenthet. Szóba került az is, hogy mi a játéktechnika szerepe a zenében. Többek között nagyon fontos eszköze az önkifejezésnek: egyfajta szabadságot ad az, ha valaki technikailag képzett, ugyanis nem kell arra koncentrálnia, hogy sikerül-e valamit lejátszania, hanem azzal törődhet, hogy minél jobban kifejezze az érzelmeit, gondolatait. Összességében nagyon hasznosnak bizonyult ez az óra, sok olyan kérdésre kaptam választ, amik már bennem is felmerültek.
Ez után tartottunk egy rövid, 15 perces szünetet, ami alatt megérkezett a big band, ami egy dobosból, basszusgitárosból, szólógitárosból, és sok fúvósból állt. Egy big bandről röviden azt kell tudni, hogy általában 12-20 főből áll és megkomponált számokat ad elő. Bár itt nagyrészt a szaxofon-és rézkóruson volt a hangsúly, érdekes volt látni, hogy egy gitár hogyan tud beilleszkedni ennyi fúvós közé. Ennek a próbának a végét sajnos már nem tudtam megvárni, mivel este fellépésem volt és 6-ra oda kellett mennem az A38-ra próbálni.
