Árnyék témahét a KPO (12.) évfolyamon

Ma voltak a Ritalin tesztek. több gyerek is kapott, a kilencből három, ha jól emlékszem. Köztük az én egyik megfigyelt gyerekem is.

A nap menete hasonló volt a tegnapihoz: közös játékok és közben egy-egy vizsgálatra/beszélgetésre vitték el a gyerekeket. Ma csak a fiziológiai vizsgálatnál lehettem jelen. Itt Mónika, az orvos, megmérte a gyerekek súlyát, magasságát és vérnyomásást; ellenőrizte a tüdejüket, szívüket és reflexeiket; valamint tesztelte az egyensúly érzéküket és azt, hogy az izmaik megfelelő állapotban vannak-e. EKG vizsgálaton is voltak mindketten.

Mint említettem, mivel ma az egyik ifjú úr Ritalint kapott, rá különösen oda kellett figyelni, hogyan hat a gyógyszer, vannak- e mellékhatások. Kilenckor vette be az orvosságot, körülbelül egy-másfél óra volt, mire hatott és három-négy órán át nyugtatta le. Tehát két-három óra körül már ki is ürült belőle. Szembetűnő volt a változás: a kis srác ma odafigyelt társaira (megkérdezte például, miért nem érezte jól magát egyik csoport társa), nem ő volt a főkolompos a marhaságokban, könnyebben lehetett fegyelmezni. Így is izgett-mozgott, de alapvetően sokkal nyugodtabb volt. Így valószínűleg hosszabb távon is kell majd szednie kell majd a Ritalint, azonban azt már hétfőn tisztázták a szülőkkel is, hogy elég az iskola időben bevenni (tehát hétvégén és szünetekben nem kell) és idővel is elhagyható.

Holnap sajnos az angol érettségi miatt nem tudok bemenni, úgyhogy nem leszek ott, amikor kiértékelik a fiúkat és elbúcsúznak tőlük - pénteken már nem kell bejönniük - de a hét utolsó napján majd beszélgetek Mónikával és Melindával, valamint még vizit is lesz, úgyhogy nem maradok le semmiről.

9-re mentem be az Intézetbe, mert ekkor megnézhettem volna a kísérletet, ami most a húzókutatás alapja, és amin a fő-fő árnyékoltam, Forgács Bálint is dolgozik. Hangsúly a feltételes módon, mivel az elmúlt három  napra egyáltalán nem jellemző módon (kuc) erre nem tudtam bemenni, technikai problémák miatt. Mikor már egy órája dekkoltam tétlenül, úgy döntöttem kezembe veszem az irányítást, és megbezsélem a kísérletvezetőkkel, hogy melyik az, amire bemehetek, melyik nem. Újabb kudarc. Összesen két kísérletet tudtam ma megnézni, egyrészt babahiány másrészt helyszűke miatt.

Egyrészt elbújhattam a színfalak mögött Denis olasz kutató kísérlete alatt, ami elképesztően érdekes és egyben hátborzongató is volt. Azt vizsgálta, hogy a gyerek hogyan reagál a képernyőn látottakra, nézési vizsgálattal. Ez röviden annyit tesz, hogy ha a baba valamit sokáig néz, az azt jelenti, hogy a látottak ellentmondanak prekoncepcióival, ha nem, akkor ezt várta volna, így könnyen megállapíthatjuk, a gyerek mit gondol az előtte lejátszódó eseményekről. A videón két nő ül egymással szemben, az egyik tányérján egy süti, a másikén három. Két lehetőség van: vagy a három sütis ad át egyet az egysütisnek, így egyenlően megosztva az édességet, vagy az egysütis a háromnak. Meglepő módon a babák ez utóbbin lepődtek meg kevésbé. A kísérlet által levont következtetés egyik olvasata tehát az, hogy előbb tanuljuk meg az erőviszonyokat, valamint azt, hogy aki a hierarchiában magasabb pozíciót foglal el, annak több jár, mint azt, hogy a helyes az, ha mindenkienk ugyanannyi van, és az ideális társadalom az egyenlőségre törekszik. Az is lehet egyébként, hogy ez ösztönös...

A másik kísérlet Olivier-é volt, amit már eddig háromszor láttam, (de érdekes, úgyhogy nem panaszkodom)  amikor is azt vizsgálták, hogy egy baba hogy tudja felmérni azt, hogy a kísérletvezető mit tud, mit nem, tehát hogy képes belehelyezni magát mások helyzetébe. Ezt kicsit egy itt a piros-hol a piros játékhoz hasonló módszerekkel mérték fel, kis módosítással: az egyik laborasszisztens megmutatja a babának, hogy melyik vödör alatt is van a keresett játék. Ezután azonban bonyolódik a helyzet, mikor a mutató hívást kap, és kimegy, ekkor egy másik asszisztens megcseréli a vödröket, így a mutató, mikor visszajön, rossz dobozra fog mutatni. A vizsgálat lényege (true belief-false belief situation néven fut), hogy a baaba tudja-e, hogy a mutató döntése mikor megalapozott, mikor nem. Sajnos eddig a kísérletek nem sok sikert arattak, ötletem is lenne arra, hogy miért, valamint a kísérlet javítására, de nem hiszem, hogy Olivier túl lelkes lenne, ha minden előzetes tanulmány nélkül belepofáznék a kísérletbe, ottlétem harmadik napján; így megtartom magamnak forradalmi elképzeléseimet. Ígyhát, ha az eddigiekre alapozok, további 4 alkalommal fogom megnézni ugyanezt.

Ezután engem ért a megtisztelő feladat, hogy összesen több, mint két órán keresztül borítékolhattam az  anyukáknak szóló leveleket, amivel tesztalanyokat szereznek, ami egyrészt szakmailag nagyon megmérettető, másrészt pedig igen változatos feladatnak bizonyult... Dehát ez is a labor életének a része, és örülök, hogy legalább ennyit segíthettem. Bálintot természetesen nem tudtam elérni, hogy esetleg megmagyarázza, megmutassa a reggeli kísérletet amiről lemaradtam, mert most az amerikai professzor ittléte alatt eléggé el van havazva, így marad a holnap, hogy megrohamozzam.

Egyébként ma 15:30tól lesz a már említett szeminárium és journal club, amit viszont eléggé várok, mert a laborból sok olyan lesz ott, akivel jól kijövök, meg egyébként is elképesztően érdekes szakmailag, nagyon lelkes vagyok. A journal club alatt feldolgozott cikket meg már el is olvastam, nagyon szuperjó lesz, remélem, egyetlen bökkenő, hogy ez az egész este 7-8-9ig fog tartani, így tekinthetjük úgy, hogy ma 12 órás műszakban voltam. 

Tegnap főként a közöstérben figyeltem meg a két fiút és a többieket.

A gyerekek (és mi is - rajtam kívül két gyakornok lány van) 8 és fél 9 között érkezünk. Szabad játék a csoport terápia kezdetéig, amikor megbeszélik, ki hogyan érzi magát, mennyire sikerült összebarátkoznia a többiekkel, összegzik az előző napot. Tízórai után megint játék, a gyerekek nagy örömére: székfoglaló, állatos, japán foci. Nagyon érdekes, hogyan viselkednek egymással a gyerekek, mennyire (nem) bírnak magukkal. Így az is kiderül kinek érdemes és kinek nem kell gyógyszert adni.

Ebéd. Majd beszélgetés a két fiúval külön-külön. Egyszer a pszichiáterrel, egyszer a pszichológussal. Előbbinél  kiderül, hogy mind két fiú értelmes, reálisan látják helyzetüket. Utóbbi több tesztet is felvesz velük. A D2-t és a Világom nevűt. Előbbi a monotónia tűrést és a figyelmet vizsgálja, a feladat az, hogy csak azokat a jeleket kell áthúzni, ahol d betű két vonalkával található (a lenti képen egy ilyen teszt látható, de ezekből tele van egy a/4-es oldal). Utóbbinál pedig a gyerekeknek saját világukat kell megalkotni némi homok és sok-sok bábu, játék autó és miniatűr épület segítségével, majd elmesélni róla mi hol található.

Nap végén közös játék, aznapi események összegzése és fél három után mindenki távozott.

A mai nap a tegnapihoz képest valódi hangyabolynak tűnt a Babalaborban. Fél tízre mentem volna, de kilencre odaértem, annak reményében, hogy esetleg betekintést nyerhetek a többi laborba is, amíg azok használaton kívül vannak. Nem csalódtam. Eugenio Parise lelkesen mutatta be nekem a Yellow Lab nevezetű labort, ahol többek közt egy nagyon érdekes EEG készüléket láthattam, ami a neuronok elektromos kisüléseiből következtet az agy használat alatt lévő területeire.Ezt később egy másik itt dolgozó, akivel jóban lettem, részletesebben is elmagyarázta, a változatosság kedvéért magyarul (az itt dolgozók 70%-a külföldi, így a kommunikáció nagyrészt angolul folyik), ami igazából jobban összekavart, mint mikor Eugenio magyarázta.De a lényeg hogy nagyon szép és jó. Egy másik készülék pedig a már tegnap is látott NIRS volt, ami az agy által visszavert infravörös és ultraibolya sugarakat méri le, és ebből következtet az oxigenizált vér mennyiségére az agy adott területein.Egyébként egy hallgatólagos megállapodás alapján én az összes ott dolgozót "shadowolom" (borzalmas, nem én találtam ki), nem csak Bálintot- sőt, vele azt hiszem összesen ma ha háromszor beszéltünk, ami nem baj, mert ebben is egyeztünk meg, hogy ez egy lazább, barátibb dolog lesz. Gyakorlatilag a labor tagjának érzem már magam.

Ezután végre babák is jöttek, nem úgy mint tegnap és nagyon sok kísérletet láttam meg, amiknek a nagy része Pilot kísérlet, tehát az elsők között lehettem, aki ezt valaha is látta. Az egyik ilyen kísérlet azt vizsgálta, hogy tíz hónapos babák tudatában vannak-e már egyszerű fizikai törvényszerűségeknek. Ennek sajnos csak az előkészületein vehettem részt, mert nagyon sokan voltak már így is a laborban, féltek, hogy megzavarjuk a babát. Nagyjából a tárgyállandóságról (ha eldugok valamit, az attól még ott van), meg arról szólt, hogy a dolgok nem tudnak egymáson keresztülesni pl. Meg még elmondtak sok másik érdekes kísérletet is, amiben részt vesznek, vagy amit vezetnek. Ezen kívül találkoztam John Watsonnal is, aki a Berkeley Egyetemről van itt látogatóba, Bálinttal és a labor egyik vezetőjével, Gergely Györggyel dolgozik együtt egy kutatáson. Ez a kísérlet még nincsen pontosan kidolgozva, de ha minden igaz, holnap láthatok egy teszt "menetet". A kontingenciát vizsgálja egészen pici (3 hónapos) csecsemőknél, mert kb. ebben a korban alakul ki az, hogy bizonyos dolgok nem járnak 100%-osan együtt, amit szaknyelven kontingenciának nevezünk. Tehát ha pl. kapálózik a kezével, nem biztos, hogy a Mama fel is veszi. Ez az autizmus kutatásánál jelentős, mert egyes elméletek szerint az autistáknál ez az, ami nem fejlődik ki, ez okozza magát a rendellenességet.

A labor hangulata egyébként tényleg nagyon jó, ha nem is rögtön, de mostanra már úgy érzem, befogadtak az itt dolgozók, bár ezen biztos a mai közös kajálás is sokat dobott. Holnapra meghívtak egy szemináriumra, amit a CEU-ban mindig egy vendég előadó tart, és elméletileg nem igazán lehetnék ott, valamint egy közös beszélgetésre is, ami- ahogy kivettem Bálint szavaiból- itt amolyan szokás. A lényege, hogy egy cikket elolvasnak, amit az egyik itt dolgozó javasol, majd erről folyik a beszélgetés, szöveg ismertetése. Nagyon várom már.

A keddi napon korábban érkeztem, fél 8 körül, azért, hogy beülhessek az osztály orvosainak reggeli értekezletére. Az értekezlet az ügyeletes orvos beszámolójával kezdődik, aki elmondja, hogy vettek-e fel új beteget az éjszaka során (jelen esetben egy beteget vettek fel), és ha igen, milyen tünetekkel. Ezután az orvosok egymás után beszámolnak saját betegeik állapotáról, és az aznapra tervezett kezelésekről. Ez a rész körülbelül egy óráig tartott, majd bejött egy hölgy a szobába, az egyik nagy gyógyszergyár képviseletében, hozott tájékoztató füzeteket, és fagylaltot is (hogy miért, azt nem tudom, de hozott, és finom volt). 

A reggeli megbeszélés után a szokásos reggeli vizit volt a napirenden, ami ma sokkal gyorsabban lezajlott, mint tegnap. Két beteg hazamehetett a mai napon, és egy sikersztori is alakulóban van, ugyanis az egyik beteg, akinek az állapota egy hét alatt romlott le a teljesen egészségesről a nagyon súlyosra, hosszú gyógyulás után a vártnál sokkal hamarabb is elhagyhatja az osztályt, ha az állapota továbbra is így javul (amire minden esély megvan). 

Mint már írtam, a vizit hamarabb véget ért, így a doktornőnek esélye nyílt arra, hogy 11-re ténylegesen befejezze az egyik beteg zárójelentését. Én addig egy másik orvost követtem, aki egy új beteget vett fel az osztályra, majd később megint neki segítettem, adatokat felvinni a lázlapra (ezen a beteg minden adata megvan, például a vérnyomás, a pulzus és a felírt gyógyszerek neve és mennyisége is megtalálható rajta) a számítógépes adatbázisból. A mai napon nem voltam az ambulancián.

A mai nap egy kicsit lassabb volt, mint a tegnapi, de ugyanolyan érdekes. Holnap bennmaradok az esti ügyeleten is.

Ezt a hetet az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikán töltöm, ezen belül is a gyermek pszichiátria osztályon, aminek a vezetője Dr. Gallai Mária. Itt minden héten más korcsoportokból - ezen a héten 9 - 12 évesek - nagyjából tíz gyereket figyelnek meg és diagnosztizálnak. Legtöbbjüket nevelési tanácsadó vagy pszichológus irányította ide és az előzetes ambuláns kivizsgálás után kerültek egy hétre az osztályra. 

Mint említettem most kis kamaszokkal foglalkoznak. Legtöbben figyelemzavarral és tanulási nehézségekkel küzdenek, de vannak akik autisztikus tüneteket mutatnak - remélhetőleg a hét végére eldől, kinek mi a konkrét problémája, szükséges- e a gyógyszeres kezelés (Ritalin került szóba a legtöbbször). Ez két gyermekenként két, esetleg három szakember feladata: egy orvosé, egy pszichológusé és esetenként egy gyógypedagógusé. A vizitek alkalmában azonban az egész munkaközösség részt vesz a diagnosztikában és segítik egymás munkáját.

 A mai nap az ismerkedésről és az anamnézisről szólt. Reggel nyolc órától vették fel a kilenc gyerkőc adatait és a közös eligazításon az összes szakember és gyakornok bemutatkozott.  Háromnegyed kilenctől, miután dr. Gallai Mária bemutatott annak a két embernek - dr. Böhm Mónika orvos-gyógypedagógusnak és pszichológus társának, Major Melindának - akiket követni fogok a héten elvonultunk egy szobába, ahol a hozzájuk tartozó gyerekek szüleivel beszélgettek.

Két kisfiú tartozik hozzájuk, mind ketten 12 esztendősek. Mind a ketten impulzívak és szüleik elmondása alapján nehezen tudnak koncentrálni, de értelmes gyerekek. Különbség, hogy míg egyiknek elváltak a szülei, addig a másiknak nem, valamint a szülők hozzáállásában is vannak eltérések. 

Az ő útjukat fogom követni mind az elkövetkezendő két napban, amikor is vizsgálatokon, teszteken fognak részt venni. Ezen keresztül fogok még közelebbről megismerkedni Mónika és Melinda munkájával. Vizitre még kétszer kerül sor: szerdán délben és péntek 10 órakor.

Én a hetemet az Uzsoki utcai Kórház III-as belgyógyászati osztályán/ a nephrológián fogom tölteni (a nephrológia tudományága a vesével foglalkozik). 

Reggel kicsivel korábban érkeztem a megbeszéltnél, így meg kellett várnom, hogy az orvosok reggeli értekezlete után végre beszélhessek az "árnyékolandó" konzulensemmel, Dr. Németh Zsófiával. Ezután vizittel indult a nap, olyan fél 10 tájban, amikor a doktornővel együtt bejártuk az osztály azon kórtermeit, ahol a doktornőnek betegei fekszenek. Sok érdekes esettel találkoztam az út során, és itt ajánlotta fel nekem a doktornő, hogy kísérjem el az egyik nővért, hogy vért vehessek az egyik betegtől, de az utolsó pillanatban nemet mondtam a megtiszteltetésre. Viszont kárpótolt később az, hogy ugyanennek a betegnek beadhattam egy injekciót, a bőr alá. 

Sok fel-alá szaladgálás után sikeresen véget ért a vizit (délben), és kezdődhetett az ambuláns rendelés. Lementem a doktornővel a második emeletről a -1.-ik szintre, ahol az ambuláns rendelők voltak. Ekkor kaptam egy esélyt arra, hogy megnézhessem azt, hogy hogyan kell behelyezni egy kanült (a kanül egy műanyag cső, amit egy nagyobb érbe vezetnek, ilyet kapnak azok, akiket pl.: infúzióra kötnek). Jelen esetben a bácsi dialízis-kezelés miatt kapta ezt a kanült. Miután megnéztem a beavatkozást, visszamentem az ambulanciára, ahol végül is véget ért a napom. 

Nagyon tetszett a mai nap, várom már a hét többi részét, ha minden igaz, részt vehetek majd az orvosok reggeli értekezletén és egy egész estés ügyeleten is.

Izgatottan, lelkesen, vágtam neki az első napomnak, és kisebb bolyongás után meg is találtam a megfelelő épületet, és azon belül a titkárságot, hogy megkapjam a szükséges engedélyeket, hogy bemehessek a műtőbe, belehallgathassak a konzultációkba stb. Végül, ezt nem nagyon sikerült megtalálniuk, de állítólag valahol megvan, úgyhogy felmentem a sebészetre és elkezdtem keresni a Dr. Imreh főorvost. Osztályvezető orvos lévén elég elfoglalt volt, úgyhogy csak 2-2,5 óra várakozás után tudtunk beszélgetni kicsit. Megbeszéltük nagyjából az elkövetkezendő napok beosztását, és hogy milyen ruhát kell beszereznem, hogy egyáltalán be tudjak menni bárhova is. Nagy örömömre valószínűleg végignézhetek több műtétet is, azzal a feltétellel, hogy megígérem, hogy nem leszek rosszul. Már nagyon várom.

Én a hetemet a Heim Pál Gyermekkórház sebészeti osztályán fogom eltölteni. Nekem nagyon tetszett amivel az első nap találkoztam. Reggel az orvosok végignézték az összes röntgen felvételt, ami a hétvégén készült, és közben Ringwald doktor úr folyamatosan magyarázta, hogy mit kell néznem a képen és, hogy kinek mi baja van/volt. Ezek között voltak törések (ujj, boka, lábszár, alkar), hasi problémák és volt egy sztrókos felvétel is. Ezek után történt a vizit, ahol az összes kisgyereket végigjártuk, nagyrészüknek elötte láttuk is a röntgen képét és voltak egy ketten akik ma reggel kerültek még csak be. A legdurvább eset egy kislány volt ( kb. 2 éves), aki az intenzív osztályon fekszik sztrókkal. Ezután a doktor úr megnézett pár beteget akit vagy a kórház más pontjaiból küldtek hozzá vagy mentővel hoztak be.Közöttük volt egy kisfiú olyan problémával, hogy az alkarjában a két csont közül az egyik nem állt egyenesen, és ezt amit elérhető volt egy altatóorvos gyors altatásban a doktor úr rendbe rakta. Nagyon furcsa volt, én is végigsimíthattam az alkarját a helyretétel előtt és teljesen érezhető volt a domborulat. Ezt az egészet a doktor úr körübelül 10 perc alatt le is tudta, nem volt hosszú hiszen csak megnyomta a csontot a kezével, hogy egyenesen álljon. A nap hátralevő részét a rendeléssel töltöttük, ahol mindenfélével lehetett találkozni- benőtt köröm, horzsolás, elfekedett köröm, sebes köldök, lábujjra rátekeredett hajszál és még sorolhatnám. Nekem így telt az első napom és izgatottan várom a következőket.

Ezt a hetet egy budai kórház sebészeti osztályán fogom eltölteni. Az osztályvezető főorvos vesz a  szárnyai alá, és ha minden jól megy, talán 1-2 műtétre is bemehetek és végignézhetem őket, ezen túl semmilyen ötletem nincs, hogy mit fogok csinálni. Remélem érdekes, izgalmas lesz és jobban megismerkedem a sebészettel.